nlc.hu
Aktuális
Kiderült, miért támadt feletteseire a győri E.ON munkatársa

Kiderült, miért támadt feletteseire a győri E.ON munkatársa

Az elkeseredett munkás csütörtök hajnalban kezdett ámokfutásba az E.On győri telephelyén: az útját álló igazgatóhelyettest nyolcszor megszúrta, majd kivetette magát az ablakon.

Úgy tudni, a cégnél korábban sofőrként dolgozó 53 éves férfi eredetileg az igazgatóval akart leszámolni csütörtök hajnalban. Csakhogy a győri telephely 43 éves igazgatóhelyettese az útját állta, így az ámokfutó végül nem az igazgatót, hanem a helyettesét sebesítette meg súlyosan. Az elkeseredett férfi nyolcszor szúrta meg áldozatát, majd eddig tisztázatlan körülmények között kiesett az épület második emeleti ablakán és meghalt.

Az igazgatóhelyettest kórházba vitték, ahol az orvosok hat órán át küzdöttek az életéért, hiába. Olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy végül a kórházban az életét vesztette. A Blikk úgy tudja, az ámokfutó 53 éves férfit egy héttel korábban rúgták ki állásából, és csütörtök reggel azért tért vissza a győri telephelyre, hogy elszámoljon egykori munkahelyén.

Az esettel kapcsolatban az áramszolgáltató közleményt adott ki, melyből kiderül, hogy az elhunyt igazgatóhelyettest a cég saját halottjának tekinti. „Osztozunk a családtagok, barátok és kollégáink gyászában, munkatársunkat saját halottunknak tekintjük” – írták.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top