Aktuális

Kezd emlékezni a tragikus napra a meggyilkolt Vivien kétéves kislánya

A gyerek az édesanyja karjában volt, amikor Vivien volt párja utánuk lőtt. A nagymama szerint a picinek egyre több emlékképe jön vissza.

Nagyszülei nevelik most azt a kétéves kislányt, akinek anyjával korábbi párja egy hónappal ezelőtt végzett Rákoskeresztúron.

A Blikknek a nagymama azt mesélte, a kis Laura egyre többet kérdezősködik. Már arra is emlékszik, hogy a lövés pillanatában anyja kezéből kiesett a telefon. És nemcsak édesanyjáról, hanem arról a férfiról is érdeklődik, aki bántotta őt.

A nagyszülők mindent megtesznek azért, hogy a gyerek mielőbb túljusson a történteken, próbálják elterelni Laura gondolatait az átélt szörnyűségekről. A kislányt Németországban élő édesapja is hívja mindennap.

Ahogy arról beszámoltunk Cs. Norbert január 7-én lelőtte korábbi párja szerelmét, mert nem tudott belenyugodni abba, hogy a 21 éves nő mással kezdett új életet. Miután a férfival végzett, a karjában a gyerekével menekülő Vivienre is rálőtt, majd maga ellen fordította fegyverét. Vivien a kórházban halt bele sérüléseibe. A kislánynak fizikailag nem esett bántódása, de a Blikknek nyilatkozó pszichológus szerint célszerű lenne szakemberhez vinni, hogy a traumával könnyebben meg tudjon küzdeni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top