Aktuális

Egy önmagát időutazónak valló férfi szerint jövőre kitör a harmadik világháború

A férfi szerint 9/11-et azért szervezték meg, hogy egy későbbi polgárháborút elkerüljenek.

Az Apex TV nem most készített először interjút olyannal, aki időutazónak vallja magát. Egy Noah nevű férfi még poligráfos hazugságvizsgálatnak is hajlandó volt alávetni magát, erről kapcsolódó cikkünkben olvashatsz bővebben.
Most azonban egy Michael Phillips nevű férfi adott interjút a csatornának, aki azt állítja magáról, hogy 2043-ban született és időutazóként érkezett ebbe a korba.

Philips elmondta, hogy a 2001. szeptember 11-i terrortámadásoknak azért kellett megtörténniük, hogy az USA népét összehozza, és így elkerülhetővé váljon egy 2008-as polgárháború. A férfi szerint az USA történetének legsúlyosabb merényletét egy másik időutazó szervezte meg, hogy így akadályozza meg a későbbi, sokkal véresebb összecsapásokat.

Phillips, aki azt kérte, hogy arcát és hangját torzítsák el, arra figyelmeztetett, hogy nemsokára rövid nukleáris háború tör majd ki Észak-Korea és az USA között, amelyet gyors és brutális harmadik világháború követ majd.

Az időutazó szerint 2019 márciusában kezdődik a következő nagy világégés.

„Kisebb mértékű nukleáris csapásokra kerül majd sor 2019-ben, márciusban – mondta Phillips az Apex TV videóján. – Észak-Korea megpróbál majd nukleáris rakétát kilőni Honolulura, az USA pedig két interkontinentális ballisztikus rakétával reagál majd, amely megsemmisíti az észak-koreai vezetést.”

Az időutazó szerint ezt követően, 2020-ban kitör a harmadik világháború amelyben Kína és Oroszország összefog az USA és Nagy-Britannia ellen. A több millió ember halálát hozó világégés Phillips szerint nem tart majd sokáig.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top