Kedves olvasó, ismerkedj meg Erikkel, akivel a Reviczky utcában találkoztam. Pénzt kért, szoktam adni, most is adtam (nem érdekel, mire költi); elköszönt volna, de muszáj volt lefotóznom ezt az egyszerre szúrósan intelligens és szomorú tekintetet. Hagyta, és még mesélt is mellé. Övé a szó.
„Fotót? Rólam? Nem mondod, hát most az előbb fotózott le valaki, egy ilyen művész srác. Hogy ő engem le akar fotózni. Mondom, de hát én tiszta Rumcájsz vagyok, ugyan már. De hogy ő le akar fotózni. Tiszta hülye volt amúgy, na, most lesz rendes profilképem, azt mondja, de hát szemből fotózott, mint most te. Mindegy, nem kezdtem el magyarázni.”
„Csúszik, persze, de nem az a baj, hogy csúszik, inkább az, hogy nincs lábfejem. Tavaly télen. Mindkettő egyszerre. Szóval a cipőmben nincs semmi, a sarkaimon lépkedek. Így azért nem könnyű. Hogy mit? Protézist? Nekem? Ki? Hol? Ugyan már.”
