Aktuális

Hihetetlen: 7 fokos különbség volt a főváros északi és déli része között

Északon már tavaszias az idő, délen még hidegebb. A következő napokban azonban mindenhol enyhülni fog.

Szokatlan jelenséget tapasztalhattak ma a budapestiek: kivételesen nagy, 7 fokos eltérés volt a főváros északi és déli kerületei között – írja az Időkép. Miközben az északi és az északnyugati kerületekben, illetve a fővárostól északra 8-10, sőt, helyenként 12 fokot mutattak a hőmérők, addig a város déli és délkeleti részein csak 5-6 fokig melegedett a hőmérséklet.

Az időjárási portál szerint ennek oka, hogy a déli-délnyugati áramlás átbukik a dombos, hegyvidéki tájakon, és a leszálló ága felmelegszik a földrajzi akadályok túloldalán, vagyis a főváros északnyugati és északi részein.

A következő napokban azonban mindenhol komolyabb felmelegedés várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

Szerda éjszaka többfelé köd, illetve alacsony szintű felhőzet képződik, valamint nyugat felől fokozatosan megvastagszik a felhőzet, és a Dunántúlon már eső, zápor is valószínű.

Csütörtökön a köd a legtöbb helyen feloszlik, közben nyugat felől vékonyodik, szakadozik a felhőzet, a Dunántúlon hosszabb, másutt rövidebb időre kisüt a nap. Napközben eleinte a középső, majd a keleti területeken alakul ki eső, záporeső. A néhol élénk délnyugati szél éjszakára mérséklődik, majd hajnaltól a szél egyre többfelé északnyugatira fordul, a Kisalföldön meg is erősödik. A délutáni órákban mindenütt gyengül a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -2 fok között valószínű, míg a legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 6 és 12 fok között alakul.

Pénteken délelőtt többnyire kevés felhő várható, majd délután északon megnövekszik a felhőzet. Csapadék ezen a napon nem valószínű. A délnyugati szelet elsősorban a Dél-Dunántúlon és északkeleten többfelé erős lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet északkeleten, északon 6 és 11, délnyugaton, délen 11 és 14 fok között várható.

Szombaton és vasárnap felhős, esős időre számíthatunk, de a felmelegedés tovább folytatódik: szombaton 12 és 16, vasárnap 9 és 19 fok közötti csúcsokkal számolhatunk.

Forrás: Pexels

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése