nlc.hu
Aktuális
Eltemették Tahi Tóth Lászlót

Eltemették Tahi Tóth Lászlót

Családja, pályatársai, barátai, tisztelői körében helyezték végső nyugalomra Tahi Tóth László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt szerdán a budapesti Farkasréti temetőben.

„Csodálatos színész voltál, a legnagyobbak közül való, ugyanolyan rejtélyes és titokzatos, mint a hivatásod” – búcsúzott Tahi Tóth Lászlótól a Vígszínház társulata nevében Eszenyi Enikő, az intézmény igazgatója. Emlékeztetett arra, hogy Tahi Tóth László több mint fél évszázadon keresztül játszott színpadon, a színészetet hivatásának tekintette. „Tudtad, hogy milyen illékony a pillanat művészete, de azt is, hogy a megismételhetetlenség az ereje” – fogalmazott. 

Tahi Tóth László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész ravatala a Farkasréti temetőben – MTI Fotó: Mohai Balázs

Lukács Sándor színművész azt emelte ki, hogy Tahi Tóth László az 1960-as és 1970-es években játékával szinte megelőzte a korát, a Várkonyi Zoltán rendezte A nyár című darabban is egészen újszerű, groteszk stílust hozott, amelyet addig nem nagyon láttak hazai színpadokon. Ami még különösebb, ezt a fanyar iróniát át tudta menteni drámai szerepeibe is – tette hozzá. Lukács Sándor Csehov Platonovját és Csurka István Házmestersiratóját említette példaként, amelyek főszerepeiben Tahi Tóth László brillírozott. Megemlítette még a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalt is, amelyet fiatalságuk nagy kalandjának nevezett. 

Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója és Lukács Sándor színművész Tahi Tóth László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész ravatalánál – MTI Fotó: Mohai Balázs

Tahi Tóth Lászlót nagyszerű művészként jellemezte, aki kitartóan a maga útját járta, az erőszakosságot és az akarnokságot ki nem állhatta, de nem szerette a strébereket és a magukat mindig jó színben feltüntetőket sem. 

Gyászmenet Tahi Tóth László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész temetésén a Farkasréti temetőben – MTI Fotó: Mohai Balázs

Székhelyi József színművész a közös időtöltéseket elevenítette fel, amelyeken „rendíthetetlenül szűkszavúan” rengeteget teniszeztek. Emlékezett többek között a margitszigeti programokra, meccsekre, tévéfelvételre, ebédekre, a Bárdy György-versenyre és -díjátadóra. 

Tahi Tóth László életének 75. évében, február 22-én hunyt el.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top