
Lezuhant egy helikopter a New York-i East River tengerszorosban, a tragédiában öten életüket vesztették – jelentette be az amerikai rendőrség.
A túlélő pilóta elmondása szerint a balesetet az egyik utas okozhatta, a táskájával ugyanis véletlenül megnyomott egy gombot. A pilóta szerint ez vezethetett végül a szerencsétlenséghez – írja a CNN.
Két utas a helyszínen halt meg, hárman kórházba szállítás után – erősítette meg Eric Phillips, az amerikai nagyváros polgármesteri hivatalának szóvivője. A hírek szerint a pilóta ki tudta szabadítani magát, és egy arra járó vontatóhajó vette fel a fedélzetére.
Mint Phillips írta, egy kisebb armadányi mentőhajó kutatott a túlélők után. A búvárok 15 méter mélyen, 4 Celsius-fokos vízben és erős sodrásban találtak rá a felfordult helikopterre.
A Twitteren egy videó is megjelent a balesetről. A felvételen egy piros színű helikopter látható, ahogy a víznek csapódik, majd oldalára borul, miközben rotorjai a vizet verdesik.