Aktuális

Megszületett az ítélet az egymillió forinttal meglépő postás ügyében

A postás Bécsbe vonatozott a pénzzel, de amikor megtudta, hogy a rendőrök keresik, visszajött Magyarországra.

Jogerősen háromszáz óra közmunkára ítélte a Mátészalkai Járásbíróság azt a postai kézbesítőt, aki elsikkasztotta a postai küldeményként rábízott csaknem egymillió forintot.

Az eset azzal kezdődött, hogy az egyik szabolcsi település postahivatalában dolgozó K. Gy. február 6-án reggel átvette a postamestertől a mintegy egymillió forint készpénzt. A férfi ezután meglépett, a pénzt a címzetteknek nem kézbesítette, munkahelyén nem jelentkezett elszámolásra, telefonon pedig elérhetetlenné vált munkáltatója számára.

A postás a nála lévő készpénz egy részét Mátészalkán és Budapesten euróra váltotta, majd vonattal Bécsbe ment, hogy onnan Nyugat-Európába utazzon. Miután megtudta, hogy a rendőrség keresi, visszautazott Magyarországra, a rendőrök pedig Mosonmagyaróváron fogták el.

A vádlottnál mintegy 700 ezer forint értékű pénz, forint és euró maradt, amelyet a rendőrség lefoglalt. A posta emellett kérte további kárának megtérítését a vádlottól.

A bíróság a büntetés kiszabásakor enyhítő körülményként értékelte, hogy a vádlott a kár egy részét megtérítette, valamint vállalta, hogy részletekben a többit is visszafizeti a postának.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top