nlc.hu
Aktuális
Megkéselte honfitársait egy afgán férfi Rákospalotán

Megkéselte honfitársait egy afgán férfi Rákospalotán

Egy 21 éves afgán férfi februárban a XV. kerületben rátámadt két szintén afgán állampolgárságú lakótársára, akik közül az egyik sértettet egy késsel súlyosan megsebesítette.

Az afgán állampolgárságú vádlott, aki oltalmazottként tartózkodik Magyarországon, február 8-án a hajnali órákban egy budapesti, XV. kerületi utógondozóban tartózkodott a szobájában két szintén afgán állampolgárságú szobatársával, akikkel szóváltásba keveredett. A konfliktus során a vádlott a konyhából magához vett egy kést, amellyel az egyik sértett karját és egyik ujját megvágta, valamint mindkettőjüket megütötte. Ezután megfenyegette a sértetteket, hogy amennyiben értesítik a rendőrséget, megveri, illetve megöli őket.

A késsel megtámadott sértett nyolc napon túli, súlyos sérülést szenvedett. Az ügy vádlottját a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság bűnösnek mondta ki. 3 év 6 hónap börtönbüntetésre, valamint 4 év közügyektől eltiltásra ítélték, egyúttal fenntartották a vádlott előzetes letartóztatását – olvasható az ügyészség honlapján.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top