nlc.hu
Aktuális
Négy fiú vádolja zaklatással egy budapesti fociakadémia tanárát

Négy fiú vádolja zaklatással egy budapesti fociakadémia tanárát

Ha bűnösnek találják, akár 12 év börtönbüntetést is kaphat.

Több tizenéves fiút is zaklatott, sőt volt olyan, akivel szexuális kapcsolatot létesített a budapesti Magyar Futball Akadémia 41 éves tanára – írja a Blikk. A férfi ellen vádat emeltek, tegnap azonban elmaradt a második tárgyalási nap a vádlott kérésére, mivel meghalt a bátyja, ő maga pedig megbetegedett.

Az egyik érintett ugyanakkor a Blikknek a helyszínen azt mondta: ha beszélhetett volna csütörtökön a bíróságon, „nagyon durva dolgokról” szólt volna.

Az esetről korábban mi is beszámoltunk. A vádlott ellen négy fiatalkorú, tizenéves fiú tett panaszt. A vád szerint a férfi két különböző oktatási intézményben szedte az áldozatait: a fociakadémia mellett egy gimnáziumban is molesztálta növendékeit, ahol szintén tanított. A négy megkörnyékezett fiú közül kettővel szexuális kapcsolatot is létesített.

Fotó: Kovács Tamás, MTI

A férfira az egyik kollégája kezdett gyanakodni, aki szintén mind a két intézményben tanít. A fiúk végül neki panaszolták el a történteket, és ezután indult meg az eljárás. A Magyar Futball Akadémia honlapján közleményben reagált a hírekre, amelyben azt írták: mindent megtesznek a tanulóik védelmében, és figyelemmel kísérik az eset kimenetelét.

A vádlott tanárt tavaly január 13-án vitték el a rendőrök, június vége óta azonban szabadlábon védekezik. Az ügyészség decemberben emelt vádat ellene többrendbeli szexuális kényszerítés és kiskorú veszélyeztetése miatt. Ha bűnösnek találják, akár 12 év börtönbüntetést is kaphat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top