Öt év börtönbüntetésre ítélték Szalman Khán bollywoodi filmsztárt, amiért húsz éve (védett) indiai antilopra vadászott egy rezervátumban. A filmsztár ügyében csütörtökön hozott ítéletet a nyugat-indiai Dzsódhpur bírósága. A testület Khán mellett további négy sztár ügyét tárgyalta, akik elkísérték a férfit a vadászatra, őket azonban felmentették.
Szalman Khán a dokumentumok szerint 1998-ban vadászott indiai antilopra egy nyugat-indiai rezervátumban. A sztár tagadta, hogy a vadászat során lelőtt volna két indiai antilopot. Az ügyben ítélkező bíró azonban bűnösnek mondta ki a színészt.
A sztárt a védett állatok lelövése miatt a bíróság öt év börtönbüntetésre ítélte. A színészt azonnal a központi börtönbe szállították. Korábbi híradások szerint az 52 éves színész ügyvédje fellebbezést nyújtott be, az azonban nem derült ki, hogy folyamodott-e óvadékért.
Az indiai antilop védett állatfaj, vadászatát tiltja az indiai vadvédelmi törvény. Khánt a bishnoi közösség perelte be, az ő területükön vadászott a helyiek által szentként tisztelt antilopokra. Az ítéletet a közösség képviselői megtapsolták.
Khánnak ez már a második súlyos bírósági ügye. 2014-ben ittasan elkövetett cserbenhagyásos gázolásért állt egy mumbai bíróság előtt. Az akkori vád szerint 2002-ben ittasan áthajtott öt emberen, akik a járdán aludtak, és egyikük meghalt a baleset következtében. A bíróság azonban felmentette, mert nem sikerült rábizonyítani a gázolást.
Szalman Khán az elmúlt években Indiában több nagy kasszasiker sztárja volt (Szultán, Fedőneve: Tigris). Tavaly voltak olyan filmjei, amelyekre több milliárd rúpiáért váltottak jegyet a nézők.