Felfüggesztettek az állásából két louisianai tanárnőt az után, hogy egy 12 éves autista tanítványuk édesanyja bepanaszolta őket. Milissa Davis ráadásul nemcsak állította, hogy a két tanárnő durván megalázta gyermekét, de egy sor rejtett hangfelvétel segítségével bizonyította is.
Milissa a WBRZ-nek őszintén bevallotta, nem önszántából döntött úgy, hogy hangfelvevőt küld gyermekével az egyébként kifejezetten speciális nevelési igényű gyerekekkel foglalkozó Hope Academybe. „Nem volt más választásom. Camden viselkedése az utóbbi időben drasztikusan megváltozott; agresszív lett itthon, és éjszakánként újra elkezdett bepisilni.”
Milissa tudta, hogy valami nagyon nincs rendben, a gyanúját pedig megerősítette az, amit a hangfelvevőn talált. „Konkrétan sokkot kaptam, mikor visszahallgattam a felvételt, amin az egyik tanárnő gúnyos hangon azt tudakolja a fiamtól, mi olyan nehéz azon, hogy le kell írnia egy szót. Egy másik ezzel egy időben azt mondta neki, hogy azért nem ülhet senki mellé az osztályban, mert nem képes leírni azt, amit kérnek tőle.”
Az anya azt mondja, egyszerre akart üvölteni és zokogni. „Belegondoltam, hogy a kisfiam minden áldott nap ezt élte át. És akkor nem is beszélve, amiről nem tudok és mondjuk korábban történt” – mondja az anya, aki a felvétellel a birtokában azonnal felkereste a Hope Academy igazgatóját. Linda Stone a WBRZ-nek azt mondta, rettenetesen sajnálja, ami a családdal történt, és bocsánatot kér az őket ért kellemetlenségek miatt.