nlc.hu
Aktuális
Holtan találták az önmagán kísérletező biohackert

Holtan találták az önmagán kísérletező biohackert

A rendőrség szerint kizárható az idegenkezűség.

Huszonnyolc éves korában meghalt Aaron Traywick, az Ascendance Biomedical nevű gyógyszergyártó startup vállalat igazgatója. Traywick holttestére egy washingtoni fürdőben találtak rá április 29-én vasárnap, egy úgynevezett lebegőkapszulában. Ez egy hangszigetelt, testhőmérsékletű sós vízzel teli tartály, amelynek célja, hogy megnyugtassa az idegeket – írja a Live Science.

A halál okát majd csak a boncolás során tudják majd megállapítani, de a rendőrség szerint a helyszínen semmi nem utalt idegenkezűségre.

Traywick, a biohacker azután vált világszerte ismertté, hogy 2017 októberében közönség előtt “kezelt” egy HIV-fertőzött beteget, a férfi állapota azonban a kísérleti beavatkozás után egyáltalán nem javult, sőt romlott. Traywick februárban már saját magán kísérletezett a közönség előtt, amikor beoltotta magát egy kísérleti stádiumban lévő herpeszvírus elleni készítménnyel.

A kísérletek miatt az USA Élelmiszerbiztonsági és Gyógyszerészeti Hivatala (FDA) közleményben hívta fel a nem bizonyított hatású készítmények veszélyeire.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top