Aktuális

Ballagás: óriás plüssmacit vagy igazi értéket kapjon a gyerek?

Napokon belül elballagnak az épphogy nagykorú gyerekek, amit sok szülő ilyenkor ajándékokkal is megünnepel. De mi az igazán jó ajándék egy fiatalnak a felnőttkor küszöbén?

Majdnem negyvenévesen már szinte ijesztő belegondolni, milyen régen volt a saját ballagásom, de arra tisztán emlékszem, mit kaptam: egy óriás plüssmacit, virágokat és családi eszem-iszom ünnepséget. Akkor nem is fogalmazódott meg bennem, hogy bármi mást is kérnék a ballagásra, a mi családunkban nem volt divat a nagy ajándékozás, az pedig fel sem merült, hogy lehetnének kívánságaim erre az alkalomra.

Ahogy a korosztályomban körbekérdeztem, máshol is az volt a szokás, hogy a szülők kifosztották a virágüzleteket, kaptak a gyerekek nagy lufikat, esetenként pénzt.

Volt azért már a mi korunkban is olyan család, ahol nagyobb meglepetés várt a középiskolából ballagóra. Az egyik ismerősöm pénzt kért mindenkitől, amiből össze is jött neki egy kisebb autó, a másik biciklit kapott a ballagásra, és nagyon boldog volt tőle, sőt a mai napig azt használja, a fiúk körében pedig gyakori ajándék volt a márkás karóra. Az egyik legkedvesebb ballagási ajándékot azonban Rita kapta, simán megkaphatná érte az első díjat:

Azt kértem, hogy ne kelljen végig ott lennem a ballagáson, mert akkor volt a royal wedding. El is jöttünk, vettünk egy csomó KFC kosarat, és a kanapén tespedve néztük. Egyik legjobb családi emlékem.

Talán nem is olyan nagy a generációs különbség a ballagás körül, mert manapság is hasonló ajándékokat kapnak a gyerekek. A dolog annyiban változott, hogy csatlakozott a szokásos meglepetésekhez az okostelefonok és az elektromos kütyük teljes tárháza.

De ha megkérdezünk pár tizennyolc évest, hogy mégis mit szeretne, akkor egész meglepő válaszokat kaphatunk.

Ildikó most ballag, és nem kér ajándékot, nem kér vágott virágot, mert az szerinte szomorú, úgyis elhervad. Plüssmacija van elég, és a lufikért sincs oda. Ő inkább azt kérte, hogy nyáron vigye el az anyukája Párizsba. Kettesben szeretne menni, apa és a testvérek nélkül, számára ajándék az együtt töltött idő is. Az osztálytársai közül többen is kértek utazást a ballagásra, bár leginkább barátokkal körülvéve szeretnének csatangolni. A leggyakoribb úticél a körükben London és Párizs, ami jó hír a szülőknek, mert ide még egész megfizethető egy út. Persze anyagilag sokkal megterhelőbb, mint venni egy csokor virágot, de az biztos, hogy nagyobb élményt is jelent a gyereknek.

ballagás ajándék érettségi

Képünk illusztráció! Forrás: Unsplash

Úgy tűnik, hogy a mai fiatalok tudatosabban állnak hozzá a kérdéshez, és könnyebben közlik is a szüleikkel, hogy mire van szükségük. Az utazással például életre szóló élményt kérnek maguknak. Más kamaszok pedig annyira készülnek a jövőre, hogy hasznosat szeretnének kapni a ballagásra, mint Anikó, aki jogosítványt kért ajándékba. Mivel tudja, hogy több százezer forint is lehet a tanfolyamok és gyakorló órák végösszege, ezért már jó előre szólt otthon, hogy minden ajándékát, legyen az szülinap, karácsony vagy ballagás, inkább a jogsiprojektbe tegyék a szülei. Már össze is gyűlt az az összeg, amivel be tudja fizetni a tanfolyamot, és most természetesen autóra gyűjt, reméli, hogy családi összefogással azt is tud venni, mire a kezében lesz a jogsi.

Az utazás vagy a jogosítvány valóban remek ötletek. Igaz, hogy költséges mulatság mindkettő, de kétségtelenül nagy sikert aratnánk velük a gyerekeink körében.

Persze lehet, hogy nem ilyen mély a pénztárcánk, de rákérdezni akkor is érdemes a gyereknél, hogy mégis mit szeretne ballagásra, mielőtt megvásárolnánk 20 ezerért egy fél mezőnyi lekaszált virágot és egy embernagyságú plüssmacit.

A felnőtt lét küszöbén bízzunk meg a gyerekünkben annyira, hogy már el tudja dönteni, minek örülne, mire van szüksége, tiszteljük meg azzal, hogy megválaszthatja, milyen ajándékot szeretne kapni. A ballagás nem karácsony, ahol mindenképp meglepetésre van szükség, sokkal inkább a nagykorúság ünneplése. A felnőtt gyerek pedig már van annyira döntésképes, hogy vállalja a felelősséget a saját kívánságaiért. És természetesen az sem szégyen, ha valaki nem tárgyakkal gondolja kifejezni a büszkeségét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése