Aktuális

Angliába menekült a 27 milliós csalással vádolt nő, de elfogták

A brit hatóság átadta a magyar rendőrségnek azt a nőt, aki több mint 90 ügyféllel valótlan tartalmú életbiztosításokat kötött a jutalék megszerzése céljából, és ezzel mintegy 27 millió forintnyi kárt okozott.

A rendőrség közlése szerint a 49 éves D. Xénia egy gazdasági társaság üzletkötőjeként még 2009 és 2010 között valótlan tartalmú életbiztosításokat kötött vagy köttetett budapesti, illetve Budapest környéki ügyfelekkel. A szerződések futamideje 20 év, a díjfizetések havi összege szerződésenként 28.000 és 30.000 forint között volt. A nő a biztosítások havi díjait a jutalékok átutalásáig teljesítette, majd a díjfizetést beszüntette.

A magyar nő az eljárás során ismeretlen helyen tartózkodott, ezért belföldi és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene. A brit hatóság március 8-án fogta el az Egyesült Királyság területén. A gyanúsítottat őrizetbe vették, a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály nyomozói folytatják le csalás, valamint hamis magánokirat felhasználása miatt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése