Aktuális

Megállt segíteni az autópályán, őt is elütötték

Egy ember meghalt, egy másikat súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

Tragikus balesetsorozat történt szombaton az M3-as autópályán Bagnál.

A rendőrség közleménye szerint egy autó szalagkorlátnak csapódott, majd miután egy mögötte érkező autós megállt segíteni, egy harmadik autó beléjük csapódott: az első sofőr segítségére siető férfit is elsodorta, majd olyan erővel csapódott a korlátba ütközött kocsiba, hogy a benne ülő sofőr kirepült a kocsiból és meghalt. A helyszínre érkező mentősök szerint esély sem volt az újraélesztésére. A segítségére siető 40 év körüli férfi is súlyos sérüléseket szenvedett, őt kórházba szállították.

A TV2 riportjában egy vezetéstechnikai szakértő figyelmeztetett: az autópályán bármilyen körülmények között életveszélyes kiszállni az autóból. Ha ez mégis elkerülhetetlen, mindenképpen viseljünk láthatósági mellényt, és csak a leállósáv legszélén közlekedjünk.

Fotó: Lakatos Péter, MTI

Fotó: Lakatos Péter, MTI

A TV2 riportja:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top