nlc.hu
Aktuális
Előbb megverte, majd megölte gimnazista szeretőjét a szombathelyi férfi

Előbb megverte, majd megölte gimnazista szeretőjét a szombathelyi férfi

Mikor élettársa teherbe esett, a férfi megijedt, hogy lelepleződik a viszony, ezért végzett a szeretőjével. Kedden hozhatnak ítéletet az ügyében.

A szombathelyi férfi egy elsősegély-tanfolyamon ismerkedett meg az akkor még gimnazista lánnyal. Viszonyt kezdtek, ezalatt a férfi többször is megverte a lányt. Miután élettársa teherbe esett, szeretője kérdőre vonta a férfit, aki a vita során nagyon megverte a nőt, annak fejét a küszöbbe és az ajtófélfába is beleütötte. A vérben úszó nőt magára hagyta, és elment a lakásból, néhány perccel később azonban visszafordult. Attól tartva, hogy a magához térő nő majd feljelenti őt, és viszonyuk lelepleződik, úgy döntött, hogy megöli – foglalja össze a történteket a Bors.

Forrás: Police.hu

Visszament a lakásba, az eszméletlen nőt tovább ütötte, majd levitte a pincébe. Felhívta a saját számát a nő telefonjáról, pár perc múlva pedig ő hívta a nő apját azzal, hogy úgy tudja, a nő elesett a pincében. Majd ő maga hívta a mentőket. Ám a nő ekkor valóban magához tért, és sikoltozni kezdett, a férfi ezért megfojtotta. A mentők érkezésekor úgy tett, mintha éppen újraélesztené a nőt, de lebukott.

Az ügyben már több tárgyalást is tartottak, kedden újabb tárgyalási nap következik, amelyen várhatóan ítéletet is hoznak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top