Aktuális

Múzeum veheti el a kőbányai ovisok helyét

Különleges óvoda működik a Józsefvárosi piac szomszédságában: a Mocorgó befogadja a külföldi származású és sajátos nevelési igényű gyermekeket is. Úgy tűnik azonban, hogy már nem sokáig: a multikulturális, inkluzív nevelést biztosító intézmény területére ugyanis a Közlekedési Múzeum tart igényt.

Múlt héten jelentek meg az első hírek a Kőbányai Mocorgó Óvoda bezárásával kapcsolatban: az óvoda területére a készülő Közlekedési Múzeumnak van szüksége. Az épületkomplexum a tervek szerint 2022-ben nyitná meg kapuit a Kőbányai út és a Könyves Kálmán körút közvetlen közelében. Nem csoda, hogy kelendő a terület: egy tágas, ősfás udvarról van szó – igazi gyerekparadicsom, ahol még KRESZ-tanpálya is van: a gyermekek a gyalogos, biciklis, rolleres közlekedés szabályait tanulják itt.

Stipi-stopi (Profimedia)

Ha ez lesz a végleges döntés, az intézmény életében már a közeljövőben komoly változások állnak be. Az önkormányzat által kidolgozott tervezet szerint a nem messze található Csupa Csoda Óvoda augusztus 1-jétől jogi szempontból beolvadna a Mocorgóba, ezzel szűkülne a szolgáltatási körzetük, és kevesebb gyereket vehetnének fel – írja a Mérce, amelynek információi szerint a Kőbányai Önkormányzat 280 millió forintot kapna a kormányzattól a területért.

Ezzel egy olyan ovi szűnne meg  jelenlegi formájában, mely élen jár a bevándorló gyerekek integrációjában. Az óvodásoknak csaknem fele ugyanis ilyen családból jön: a közeli piacon évek óta dolgozó kínai, vietnámi, román és ukrán szülők járatják a Mocorgóba gyerekeiket. Az összevonás után félő, hogy elveszne ez a sokszínűség és a beilleszkedés segítésébe fektetett szakmai munka. Még azt sem tudni, hogy az összevont óvodák új épületet kapnának, vagy a Csupa Csoda területén kell majd osztoznia mindenkinek.

Így tanulhatnak a külföldi kicsik

A köznevelési törvény 92. §-a szerint nem magyar állampolgár kiskorú akkor jogosult nálunk óvodai ellátásra, illetve akkor tanköteles Magyarországon (magyar állampolgárokkal azonos feltételekkel), ha menekült, oltalmazott, menedékes/befogadott jogállású, szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkezik, harmadik országbeli bevándorló vagy letelepedett vagy van tartózkodási engedélye.  A szülők részére a Menedék Migránsokat segítő Egyesület készített tájékoztató füzetet „Óvodában, iskolában Magyarországon” címmel.

A dolgozók és a szülők április végén szembesültek először a képviselő-testület előterjesztésével  – ekkor a X. kerület polgármestere, Kovács Róbert tett bejelentést. Az üggyel foglalkozó cikkekből az derül ki, hogy a magyar és a külföldi szülőknek is ellenérzéseik vannak a változással kapcsolatban. Ugyanis sokan úgy érzik, hogy a jelenlegi multikulturális óvodai környezettel mindkét fél csak nyer: a külföldi gyerekek megismerhetik a magyar kultúrát, a magyarok pedig más népek szokásaiba nyertek bepillantást. Fejlesztőpedagógus és pszichológus is dolgozik az intézményben, ezenkívül utazó gyógypedagógus és logopédus is segíti az itteni munkát. Emellett a tehetséggondozásra is figyelnek: a kézművesség, táblajátékok, tánc mellett drámaműhelyük is van.

A Mocorgó vezetője ugyan nem veszítené el vezetői pozícióját az összevonással, de ez nem jelenti azt, hogy támogatja a változást: a polgármesternek küldött véleményében az óvoda különleges elhelyezkedéséből adódó sokszínűség és az erre évek óta ráépülő szaktudás mellett kiemeli a munkaközösség összetartó, nyugodt és kiszámítható légkörét. „Ez pedig korántsem elhanyagolható szempont egy olyan intézmény esetében, amely kisgyerekekkel foglalkozik” – idézi őt a Mérce. 

A Mocorgó sorsáról május huszonnegyedikén, csütörtökön tárgyalt a kőbányai önkormányzat képviselő-testülete. A X. kerületi önkormányzat munkatársai megkeresésünkre elmondták, hogy „az előterjesztés szerinti javaslatokat elfogadták”. Ennél részletesebb információ várhatóan az ülés jegyzőkönyvében olvasható majd, melyet tizenöt napon belül kell nyilvánosságra hozniuk.

Óvodai nevelésünk gyermekközpontú, befogadó, a gyermeki személyiség tiszteletén, megbecsülésén alapszik (…) A mi óvodánk az a hely, ahol a gyermekek körül forog a világ!” – hirdeti a Mocorgó honlapja. Úgy tűnik, ez valóban így van: péntek reggeli hívásunkkor éppen gyermeknapot tartottak, az óvodapedagógusoknak ezért nem volt idejük beszélni a jövőjüket érintő kérdésekről. Talán így is van jól: ha máshol nem, az oviban legalább valóban a gyerek az első. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top