Szaúd-Arábia befolyásos tanácsadói testülete, a Súra Tanács jóváhagyta azt a törvénytervezetet, amelynek értelmében akár öt évig terjedő börtönbüntetéssel és 300 ezer szaúdi riál (22 millió forint) pénzbírsággal büntetnék a szexuális zaklatás elkövetőit.
A jogalkotói hatalommal nem bíró tanács egyik nő tagja úgy fogalmazott: a törvénytervezet a legjobb időben született, egyre több nőt lehet ugyanis látni az utcán. Hozzátette: a jogszabály szóbeli és tettleges zaklatásra is vonatkozik.
A közel-keleti országban egyre befolyásosabb Mohamed bin Szalmán koronaherceg tavaly kötelezte el magát a szaúdi társadalom és gazdaság korszerűsítése mellett. A trónörökös az utóbbi hónapokban „körüludvarolta” országa szövetségeseit reformelképzelései megvalósítása érdekében. Több száz milliárd dolláros befektetésekről tárgyalt az Európában, illetve az Egyesült Államokban tett látogatásai során.
A koronaherceg reformterveinek egyik mérföldköve a nők autóvezetési tilalmának eltörlése. Szaúd-Arábia az egyetlen ország a világon, ahol egyelőre törvény tiltja, hogy a nők autót vezessenek. A tilalom június 24-én megszűnik.
Jogi aktivisták ugyanakkor óvatosságra intettek annak fényében, hogy az utóbbi két hétben őrizetbe vettek egy tucat, a nők autóvezetési tilalma és a férfi gyámsági rendszer eltörléséért kampányoló aktivistát.