Elítélték a gyerekeket bántalmazó és megalázó nyíregyházi tornatanárt

nlc | 2018. Június 14.
Az úszásórákon terrorizálta a diákokat. Verbálisan és fizikailag is bántalmazta őket.

Ítélet született annak a nyíregyházi tornatanárnak az ügyében, aki az úszásórákon folyamatosan terrorizálta a gyerekeket. A tanár megalázta, hülyének, bénának nevezte őket, ha nem teljesítettek elég jól, de testi fenyítést is alkalmazott: volt, hogy víz alá nyomta, vagy megütötte a gyerekeket, de az is előfordult, hogy valakit gyomorszájon vágott, egy másik gyereknek pedig úgy megrántotta az úszószemüvegét, hogy az az arcába csapódott.

A bántalmazó tornatanárt 1 év 6 hónap börtönre ítélték, de a büntetést 3 évre felfüggesztették – közölte a Tények. A férfi a bíróságon végig tagadta bűnösségét, elmondása szerint félreértették őt, és összeesküdtek ellene. Az ítélet nem jogerős, a tanár ugyanis fellebbezett. 

Az ügyben a szülők tettek feljelentést. Elmondásuk szerint a tanár módszerei olyan erős szorongást és feszültséget okoztak a gyerekeikben, hogy az órák előtt többen rosszul lettek, fejfájásra, hányingerre panaszkodtak, vagy sírtak.

Exit mobile version