Iskolai rendezvényre vitt haza meghívót egy elsős kisfiú. Mivel még írni alig tudott, lerajzolta a meghívó címzettjeit: anyját, apját és vér szerinti nővérét. Igen ám, de a család ebben a formában már évekkel korábban megszűnt, a gyerek mozaikcsaládban élt, váltásban hol az anyukájánál, hol az apjánál és annak új feleségénél, akik összesen öt gyereket neveltek. Mint kiderült, a tanítónő automatikusan úgy instruálta a gyerekeket: „Rajzold le anyát, apát és a testvéreidet!” Mivel a családban jó volt a viszony, az iskolai ünnepélyre végül elment az anya, az apa, a mostohaanya és az összes testvér is.
A példa mutatja, mennyire nincs felkészülve az intézményrendszer az „apa, anya, gyerekek” felállástól eltérő családokra. Bár a gyereknevelés szakirodalma bőséges, válásról, újraházasodásról és az így létrejövő mozaikcsaládokról alig elérhető valami eddig magyarul. (A blogon is bemutattuk Gyurkó Szilviának a gyerekbarát válásról szóló kötetét és Fischer Eszter könyvét a mozaikcsaládokról.) Bogár Zsuzsa Mozaik a családom című könyve új szemszögből veszi szemügyre az újraházasodás révén létrejövő családi formációkat. A szerző maga is mozaikcsaládban él, és pszichológusként is számos ilyen családdal foglalkozott.
A Mozaik a családom rengeteg tévhitet, tabut, félelmet eloszlat, amiken sokszor „görcsölnek” az érintettek vagy a környezetük. Vegyünk sorra ezekből párat!
„A válás szükségszerűen megviseli a gyereket, trauma a számára.”
Bogár Zsuzsa szerint csak akkor, ha a szülők rosszul csinálják. Természetesen, előfordulhat, hogy hiányzik neki az egyik szülő, vagy szomorú, hogy nem kerül sor több közös nyaralásra, de a traumát az a szülő szokta okozni, aki a gyereket eszköznek használja a „hűtlen” párja megbüntetésére, vagy neki szidja volt házastársát, netán ha a felek egy elmérgesedő válóperben marakodnak. A gyerek azt veszi természetesnek, amit a felnőttek sugallnak neki, ha a szülők rettenetes drámaként adják elő a válást, a gyerek is annak fogja tartani. A fenti sztereotípia önfelmentést is tartalmaz, mutat rá a szerző: aki ebben hisz, nem gondol bele, hogy igenis tudná csökkenteni az érzelmi terhet a gyereken, ha felelősen, kulturáltan, a gyerek érdekeit szem előtt tartva vetne véget a kapcsolatnak. S ne feledjük, a gyerek nem válik el a szüleitől, neki az apjára és anyjára is szüksége van.
Nem csak így lehet (Profimedia)
„Csak akkor találkozom, kezdek kapcsolatot, költözöm össze az új párommal, ha a gyerek is elfogadja.”
Avagy: Nekem a gyerek az első! A pszichológus szerint nagy érzelmi teher egy gyereken, ha ő dönthet a szülő új kapcsolatáról, vagy akár csak arról, mikor akar találkozni anya új barátjával. A gyereknek elsősorban biztonságra van szüksége, és ezt egy harmonikus viszonyban levő pár jobban képes nyújtani, mint egy szülő. Tehát a szülő előbb maga állapítsa meg, komoly-e az új kapcsolata, és ezt már mint kész tényt jelentse be a gyereknek. Ha a szülő magabiztos, a gyerek is el fogja fogadni.
„A mostohaszülő ne nevelje a gyereket, mert nem az övé.”
Pedig az óvónő meg a tanítónő is neveli, és ők sem vérrokonai. Ha egy család együtt él, akkor Bogár szerint óhatatlan, hogy mindkét szülő nevelje a gyereket, függetlenül attól, melyikük vér szerinti leszármazottja. A gyerek számára a biztonság úgy teremthető meg, ha az adott családban vallott elveket, szabályokat mindkét felnőtt ugyanúgy képviseli, és persze az elismerést, a jó élményeket is nyújtják a gyerekeknek. Sőt, ő odáig megy, hogy a külvilággal is fogadtassa el a szülő, hogy új párja is részt vesz a gyereknevelésben, tehát a szülői értekezleteken vagy a vér szerinti apával való egyeztetéseken legyen ott a mostohaanya is. Bogár szerint az a formáció, ahol egyik szülő sem neveli „a másik gyerekét”, nem is tekinthető mozaikcsaládnak, csak két egyszülős családfél közös fedél alatt élésének.
„A gyerek bedilizik, ha egy hetet anyánál, egy hetet apánál tölt.”
A könyv pont ezt a felosztást szorgalmazza, vagy egy közel hasonló arányút. Ne legyen egyik fél se „vasárnapi apuka”, mindkét család tapasztalja meg a hétköznapok terheit is, mikor be kell érni az iskolába, megírni a leckét, összekészíteni a tornazsákot. A gyereket a túl gyors, egy-két napos váltások viselik meg, ezért inkább tömbösítve töltsön mondjuk hat-nyolc napot a két családban. Bogár Zsuzsa szerint attól sem dől össze a világ, ha más szabályok, szokásrendszerek uralkodnak apánál és anyánál, ezt a gyerek gyorsan el fogja sajátítani, a szülő pedig ne is foglalkozzon vele, ha hozzá képest túl laza vagy túl merev az expartnere, bízzon benne, hogy a legjobbat akarja a gyereknek.
„A mozaikcsaládban élő gyerekek sérülnek.”
Bogár Zsuzsa szerint épp ellenkezőleg. Ha a szülők jól csinálják, ha nem ellenségként, hanem szövetségesként tekintenek volt házasfelükre, ha örülnek, hogy a gyerek ott is jól érzi magát, akkor a gyerek profitál ebből a felállásból. Ideális esetben négy szülő, nyolc nagyszülő törődik vele, több a testvér, az eltérő szokásrendszerek révén nyitottságot, rugalmasságot tanul, könnyebben válik le a szülőről. A szülő pedig, mikor a gyerek épp a volt partnerénél van, pótolhatja az elmaradt munkát, pihenhet, és az új társával lehet kettesben. Még az is lehet, hogy az első válás tapasztalataival felvértezve, azon hibákat megelőzve az új kapcsolat tartósabb lesz a réginél.
Bogár Zsuzsa odáig megy, hogy felveti: lehet, a válás napjainkban már nem is trauma, hanem az élettel szinte velejáró normatív krízis, amin a többség átesik, hasonlóan a kamaszkorhoz vagy a gyerekek kirepüléséhez. Ha a hagyományosnak tekintett nukleáris családban élők már kisebbségben vannak, akkor újra kellene gondolni, mit is tartunk „normális családnak”. Persze, az általa felvázolt, szinte idilli családi élet akkor működik, ha a felnőttek nagy nyitottsággal, önuralommal rendelkeznek, nem kritizálják a gyerek előtt volt házastársukat, őszintén örülnek neki, ha a gyerek jól érzi magát a másik családban is, és a mozaikcsaládban felmerülő félelmeket, gondokat folyamatosan, őszintén megbeszélik egymással. Azt a szerző is elismeri, hogy a „gyerekbarát válás” keveseknek sikerül, a történetek szerint a mozaikcsalád higgadt kialakításával már sokan megbirkóznak. Mindenesetre a kötet által sugallt szemlélet sokat segíthet abban, hogy a benne élők teljes értékű családformának éljék meg a mozaikot, és a környezetükkel is így fogadtassák el.
Bár a kötet általában a szakirodalom elméleti fogalmaiból indul ki, rengeteg idézet olvasható benne érintett családoktól, ami segít közel hozni a témákat. Olyan gyakorlati kérdésekben is ad tanácsot, mint hogy hol lakjon az új család (lehetőleg új helyen), vagy hogy a két szülő gyerekei egyszerre tartózkodjanak a családban, s még a családi összetartást erősítő játékos feladatokkal is ellátja az érintetteket.
Bogár Zsuzsa: Mozaik a családom. Kérdések, történetek, megoldások, Mozaikcsalád Alapítvány, 2017, 3290 forint.
Még több történetet olvashattok gyermekvédelemről, nevelőszülőségről, örökbefogadásról az SOS Gyermekfalvak által működtetett Gyereksorsok blogon.
