nlc.hu
Aktuális
Meghalt Garay József

Meghalt Garay József

Életének 96. évében elhunyt Garay József, a budapesti Katona József Színház társulatának tagja. A színészt a színház saját halottjának tekinti.

Elhunyt Garay József, a budapesti Katona József Színház társulatának tagja, a színművészt 96. évében érte a halál – közölte honlapján a társulat.

Garay József 1923-ban született, húszéves korától 1947-ig a Színművészeti Akadémia hallgatója volt. A negyvenes évek végétől számos hazai színházban, többek között a Nemzeti Színházban, a győri Kisfaludy Színházban és az egri Gárdonyi Géza Színházban játszott. 1978 és 1981 között a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja volt.

Az 1983/84-es színházi évadtól a budapesti Katona József Színház társulatának tagja, ahol számos előadásban, többek között a Coriolanusban, a Revizorban, az Übü királyban és a Catullusban nyújtott emlékezetes alakítást. Utolsó szerepét Az óra, amikor semmit nem tudtunk egymásról című előadásban játszotta.

Garay Józsefet a Katona saját halottjának tekinti.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top