Tüntetést szervezett szerda reggelre a Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület, a Csak Együtt Van Esély – Csoport az SNI-s gyermekekért (CSEVE) és az aHang, hogy felhívják a döntéshozók figyelmét az otthoni ápolás megalázó támogatási rendszerére. Céljuk, hogy az állam foglalkoztatási jogviszonyként ismerje el az otthoni ápolást, amelyért így legalább minimálbér járna. Mert ma Magyarországon az esetek túlnyomó többségében fogyatékos gyereket nevelni egyet jelent a szegénységgel.
A civilek szerint a jelenlegi rendszerrel három fő probléma van:
1. 52.800 forintból (ez a kiemelt ápolási díj legmagasabb összege) a 23.000 forintos kiemelt családi pótlékkal együtt sem lehet megélni, márpedig azok közül, akik otthon gondozzák a tartósan beteg vagy fogyatékos családtagjukat, sokan feladni kényszerülnek az állásukat.
2. Mivel az otthoni ápolás nem számít foglalkoztatási jogviszonynak és az egészségügyi ellátás csak az ápolási időszakra, illetve utána két hónapig jár, ha valaki belerokkan a több évtizedes megterhelő munkába, nem számíthat ellátásra.
3. Azok, akik nem kiemelt ápolási díjat kapnak (mert nem halmozottan fogyatékos gyereket nevelnek), még ennél is kevesebb pénzt kapnak az államtól havonta – pedig sokszor ők is 24 órában ápolják a hozzátartozójukat.
A civil szervezetek az érintettekkel évek óta küzdenek a változásért. Az elmúlt két évben az állam annyi engedményt tett, hogy egyik évről a másikra öt százalékkal emelte a megalázóan alacsony segélyt.
Tüntetés a Parlament előtt
Az érintettek közül sokan azért nem tudtak a demonstráción részt venni, mert nem volt kire hagyni az ápolásra szoruló családtagjukat. A Lépjünk, hogy Léphessenek! Közhasznú Egyesület az aHang oldalán indított petíciót azért, hogy végre munkaként ismerjék el az otthoni ápolást, és tisztességes bér járjon érte. Az aláírók közül nagyon sokan érintettek, ők megindító és felkavaró történetek százait osztották meg az oldalon. Közülük egy:
„17 éves, tartósan beteg gyermeket nevelek özvegyként, az édesanyám segítségével. Négy órában dolgozom, mellette kapom a kiemelt ápolásit. Egyre inkább fogy az erőnk, a teherbíró képességünk, romlik az egészségünk. Ha már anyukám nem fog tudni tovább segíteni romló állapota miatt, fel kell adnom a munkámat. Van egy másik gyermekem is (ikrek), őt iskoláztatnom kéne. Ha kiesik a négy órás bérem, nagyon nehéz helyzetbe kerülünk. Örökösen gyötrődöm, mert érzem, hogy inkább otthon kéne lennem, hogy édesanyámat mentesítve ÉN legyek a gyermekemmel. Nem helyénvaló, hogy 76 éves nagymama emelgesse, gondozza a 17 éves unokáját. Nekem kéne ezt tennem, DE kell a pénz is és nyugdíjat is meg kellene majd kapnom… Ha elismernék az ápolásit munkaviszonynak és megemelnék az összegét, akkor végre tehermentesíthetném az anyukámat is, mert otthon tudnék maradnia gyerekemmel. Folyamatosan ott van a kérdés: ne dolgozzam, helyette inkább ápoljam a gyermekemet, kímélve ezzel az anyukámat is (aki nélkül nem tudtam volna munkát vállalni), vagy biztosítsam az anyagiakat a megélhetésünkhöz?”
További hozzászólások az érintettektől a petíció kapcsán:
„Nyolc évig ápoltam apósomat majd anyósomat, mert nem vállalta senki őket. A pénzről nem is mondok semmit! Most itt állok 52 évesen, se munkanélkülit nem kaptam, se járadékot nem kapok, mert az ápolás nem számít bele semmibe! Így hálálta meg a kormány, hogy nem adtam őket be otthonba!”
„Érintett szülő vagyok én is. Vicc az az összeg, amiből egy tartós beteg gyereket nevelnünk kell. Abból még egy egészséges gyereket sem lehetne felnevelni!”
„Hosszú évekig neveltem itthon a gyermekünket, nehéz volt integrálódni a munka világába. Lehetetlen megélni belőle, nemhogy félrerakni. A tartalékainkat feléltük, vegetáltunk, a megkötött életbiztosításainkat meg kellett szüntessük. Kiszolgáltatottá, megalázottá váltunk mi magunk is, nemcsak a sérült gyermekünk. A hitelnél semmibe veszik az ápolásin élőt, előbbre jutásunk lehetetlen. Problémát okoz az alapvető egészségügyi ellátások kifizetése, pl. a gyógyszerek, szemüveg, hallókészülék, fogászat is. Az egészségügyi, iskolai, nappali ellátás esetén az utazás feltételeinek megteremtése. Folytathatnám a tönkretett, széttépett, lepisilt dolgokkal, amiket szükséges pótolni a mindennapok miatt. A fejlesztéshez szükséges tárgyi és személyi feltételekkel!”
Mások vagy szolidaritásból írták alá a peítciót, vagy azért, mert igazságtalannak tartják a jelenlegi rendszert:
„Óriási terhet vesznek le az államról azok, akik otthon ápolják hozzátartozójukat. Az ezért járó fizetség a minimum, amit megérdemelnek.”
„Szeretném, hogy megbecsüljék azokat, akik otthon ápolják hozzátartozóikat.”
„Jelenleg külföldön tanulok, de ez nem jelenti, hogy elhagytam Magyarországot.”
„Szeretnék egy emberséges, élhető világban élni. Magyarország ennek az alapjait sem biztosítja.”
Voltak, akik egész egyszerűen csak ennyit fűztek az aláírásuk mellé:
„Én is ápolásra szorulhatok még.”
„Emberségből.”
Számok, tények
– körülbelül 45.000 ezer ember kap ma Magyarországon valamilyen ápolási támogatást
– A tartós ápolást végző családtagok száma 12.000 fő.
– A sérült vagy tartósan beteg emberek intézményi elhelyezésére legalább a kiemelt ápolási díj dupláját költi az állam
„Magyarországon egy halmozottan sérül gyermek születése sok esetben valóban egyet jelent a család elszegényedésével. Ha ugyanis a szülők nem akarják intézményben elhelyezni gyermeküket, akkor egyikük bizonyosan elveszíti a munkáját. A kiemelt családi pótlékkal együtt csupán 76.100 forintot kap az államtól, ebből kellene a mindennapos költségek mellett az extra orvosi költségeket, fejlesztéseket fizetnie. Embertelen elvárás ez az államtól” – mondta el az NLCafénak Csordás Anett, a Lépjünk, hogy léphessenek Közhasznú Egyesület elnöke.
Magyarország miniszterelnöke az elmúlt hetekben többször is elmondta, hogy konzultálni akar magyar nőkkel arról, mi kell ahhoz, hogy több gyermek szülessen. „A magyar nők és férfiak egy csoportjának tagjaiként szeretnénk ezúton elmondani: például az, hogy ha a gyermekkel bármi történik, ne rontsa tovább az állam az egyébként is tragikus helyzetet azzal, hogy szegénységbe taszít teljes családokat. A gyermekvállaláshoz szükséges pozitív jövőképnek a mi életünk is része. A szülőknek látniuk kell, hogy akkor is fogják a kezüket, ha nehéz helyzetbe kerülnek” – írták nemrég az érintett szülők parlamenti képviselőiknek.
(A petíció itt írható alá.)