Aktuális

Megszólalt a Vágba fulladt lány barátnője

Mária és Kara egy buliból hazafelé ejtették útba a folyót, a túlélő lány szerint heroikus küzdelmet folytattak a vízzel.

Múlt vasárnap, egy pozsonyi buli után fulladt a Vágba Mária, míg vele lévő barátnőjét sokan elítélik, hogy nem mentette meg Mária életét. A parameter.sk most idézi Karát, aki teljesen összetört az esetet követően.

„Együtt találtuk ki, hogy a vízhez megyünk. Nem akartunk úszni, csupán felfrissíteni magunkat, rettentően meleg volt“ – emlékezik vissza Kara.

Amikor már a vízben voltunk, eszünkbe jutott, hogy mi lenne, ha átúsznánk a túloldalra. Nem én vettem őt rá, közösen találtuk ki, amit életem végéig bánni fogok“ – tette hozzá a lány.

Kara egy ideig próbálta tartani a fuldokló lányt, ám mikor már őt is a víz alá kezdte nyomni, akkor elengedte, és kiúszott a partra. Próbált megállítani arra közlekedő járműveket, ám csak sokára állt meg egy autó, melynek sofőrje hívta a mentőket.

Mária holttestét négy nappal később sodorta partra a víz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top