Aktuális

80 km/óra feletti széllökések miatt adtak ki figyelmeztetést

Csak csütörtökön késő este mérséklődik a viharos szél.

Az ország középső részén 80 kilométer/óra feletti széllökéseket mértek szerdán, az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint pedig a következő napokban is erősen szeles időre kell készülnünk.

Szerda estig nagy területen erős marad az északnyugati szél: a Dunántúlon és a Duna–Tisza közén viharos, 65-70 kilométer/óra körüli lökésekre is számíthatunk. A Dunazug-hegyvidék és a Bakony magasabb részein ugyanakkor 80 kilométer/órát meghaladó szél is lehet.

Csütörtökön továbbra is nagy területen erős lesz az északnyugati-szél, elsősorban a Dunántúli-középhegység és a Duna menti területeken lehet majd viharos, 60-65 kilométer/óra körüli széllökésekre számítani. Érzékelhető mérséklődés csak csütörtök késő délutántól várható.

Emiatt az OMSZ elsőfokú riasztást adott ki több megyére is: ma estig Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Tolna és Veszprém megyében lesz érvényes a citromsárga figyelmeztetés.

Met.hu

A szeles, esős időben a hőmérséklet is lecsökken, a mai nap ezt már tapasztalhattuk is. Csütörtökön továbbra is felhős lesz az ég, leginkább az Alföldön lehet hosszabb napsütés. Délelőttig főként a Dunántúlon alakulhatnak ki kisebb esők, záporok, délután pedig a Dunától keletre fordulnak majd elő záporok, zivatarok, felhőszakadások. Nappal 24-29 fokig melegedhet a levegő.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top