nlc.hu
Aktuális
Többet kell majd fizetnünk Amerika ízéért – Trump miatt

Többet kell majd fizetnünk Amerika ízéért – Trump miatt

Az amerikai elnök által bejelentett védővámok eredményeként drágul a világ egyik legnépszerűbb üdítőitala is.

Donald Trump amerikai elnök a világ számos országának – illetve az USA számos nagy cégének – hangos ellenkezése ellenére védővámokat vezetett be különféle termékekre. Paradox módon eddig úgy tűnik, éppen azok az államok járnak a legrosszabbul, amelyek iparát Trump meg akarta védeni, legalábbis kampánybeszédei szerint. A kereskedelmi hercehurca eddigi legszürreálisabb szimbólumává a Harley-Davidson motorgyártó lépett elő. A legendás amerikai motorok gyártója a védővámok bejelentését követően jelezte, hogy gyártókapacitását más országokba szervezi ki. Az elnök cserébe gyengének nevezte a Harley-t. Egy újabb nap Trump Amerikájában…

Nemrég az importált alumíniumra is 10 százalékos vámot vetett ki az önmagát sikeres üzletembernek tartó amerikai elnök, amelynek hatására a Coca-Cola is jelezte, hogy emelni fogja az árait, mivel a dobozos üdítőikhez használt alapanyagot drágábban fogják tudni beszerezni.

James Quigley, a Coca-Cola vezérigazgatója szerint az áremelés problémákat fog okozni, ám ez szükséges, a vámok hatásainak kiküszöbölésére. A cég szóvivője a CNN Money-nak nyilatkozva azt is elárulta, nem lesz egységes áremelés, az üdítők árai üzletenként eltérőek lehetnek.

A Coca-Cola lépése két eset miatt lehet kellemetlen az amerikai elnöknek: Trumpról még tavaly írta meg a TIME magazin, hogy a frissen beiktatott elnöknek egy speciális gombot szereltek be az ovális irodába, amelynek hatására megjelenik egy pincér egy dobozos kólával. A New York Times pedig tavaly decemberben fedezte fel, hogy Trump nem kevesebb mint napi 12 (!) doboz diétás kólát fogyaszt el.

Ennél azonban talán valamivel kellemetlenebb, hogy tavaly márciusban Wilbur Ross, a kereskedelemért felelős miniszter épp egy doboz kóla – valamint egy doboz Budweiser sör és egy konzerv legendás Campbell’s leves – segítségével próbálta illusztrálni, hogy a Trump által tervezett védővámoknak semmilyen érzékelhető hatásuk nem lesz az amerikai fogyasztókra.
Ross akkor annyit mondott, hogy a vámok hatására egy konzervleves ára egy cent hatvan százalékával emelkedik majd.

A világon kit érdekel ekkora áremelés?

– tette fel a költői kérdést Ross. (A coca-colás jelenet az alábbi videón 4:25-nél látható)

A The Beer Institute, az amerikai sörgyártókat képviselő kereskedelmi szövetség becslései szerint az alumíniumra kivetett vám összesen körülbelül 348 millió dollárjába kerül majd a sörfőzdéknek, emellett több mint 20 000 munkahely kerül veszélybe a lépés következtében.

Vasárnap Charles Koch, a republikánusok egyik legnagyobb támogatója keményen bírálta Trump protekcionista vámjait, és azt mondta, ezek a lépések üzleteket fognak tönkretenni, és egy újabb recesszióval fenyegetnek.

Eközben az amerikai elnök a második negyedév pozitív gazdasági eredményeit ünnepli Twitter-csatornáján.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top