Rozsos István nagykanizsai születésű sebész a Pécsi Orvostudományi Egyetemen szerzett diplomát, majd ott is vállalt munkát, de 1957-ben elbocsátották, mert az 1956-os forradalom alatt az intézmény nemzetőrzászlóaljának parancsnoka volt. Ezután négy éven át a keszthelyi kórházban gyakorolta hivatását, 1961-ben pedig a kaposvári megyei kórházba került, amelynek különböző beosztásokban ötven éven át volt az orvosa.
Rozsos István a világon elsőként végezte el az epehólyag endoszkópos, lézer-mikrosebészeti eltávolítását. Az általa kifejlesztett és az epehólyagműtéteknél azóta világszerte alkalmazott eljárás lényege, hogy mindössze 2-4 centiméteres hasfali metszést ejtenek a betegen, aki napokon belül meggyógyul.
Az orvosprofesszor több könyvet, egyetemi jegyzetet, számos tanulmányt írt, tevékenységét rangos szakmai, társadalmi és állami kitüntetésekkel, többi között 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével ismerték el.
Rozsos István 1998-ban az Év embere volt szakmájában az Egyesült Államokban, 2003-ban Kaposvár díszpolgára lett, 2008-ban Somogy Megyei Prima-díjat kapott – olvasható az atv.hu oldalán.