Aktuális

Vészhelyzet miatt lezárták a 2B terminált Ferihegyen – frissítve

Az intézkedés okát hivatalosan nem közölték. Jelentős késések és torlódások várhatók.

Hatósági vizsgálat miatt a Katasztrófavédelem elrendelte a Liszt Ferenc Repülőtér 2B Termináljának és környékének lezárását – közölte Facebook-oldalán a Budapest Airport, hozzátéve, hogy jelentős torlódások és késések várhatók a reptéren.

A közleményben arra nem tértek ki, hogy miért kellett meghozni az intézkedést, a Zoom.hu azonban saját információira hivatkozva arról ír, hogy a Turkish Airlines egyik gépén legálisan szállított sugárzó anyagot tartalmazó ólomkonténer megrepedt.

A weboldal értesülései szerint a szóban forgó anyag irídium 192-es izotóp, és három ember is érintkezhetett vele, mindezt azonban  hivatalosan egyelőre nem erősítették meg.

Frissítés: „A Katasztrófavédelem feloldotta a lezárást, újraindul a forgalom” – írja Facebook-posztja frissítésében a Budapest Airport. Az utasokat arra kérik, hogy járataik indulásával és érkezésével kapcsolatban figyeljék a járatinformációt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top