Aktuális

Amerika Kapitány páros lábbal szállt bele Donald Trumpba

A szuperhőst alakító színész keményen beszólt az amerikai elnök legutóbbi hőbörgő tweetjére.

Chris Evans, akit a világ nagyobb része a Marvel-filmek Amerika Kapitányaként ismerhetett meg, korábban sem titkolta, hogy nem túl nagy rajongója Donald Trump amerikai elnöknek. A színésznél azonban most ismét elszakadt a cérna, amikor Trump, szokásához híven Twitter-csatornáján kelt ki Robert Mueller különleges ügyész és munkatársai ellen.

Mueller a 2016-os amerikai választásokkal kapcsolatos orosz befolyásolás után nyomoz, felhatalmazása nyomán viszont jogában áll bármilyen általa feltárt bűncselekmény végére járni. A vizsgálódás eredményeként eddig összesen 31 ember ellen indult eljárás, köztük Trump kampánymenedzsere, Paul Manafort, illetve az elnök személyes ügyvédje, Michael Cohen ellen. Ez nem nagyon tetszik Donald Trumpnak, aki már egy ideje boszorkányüldözésnek nevezi Mueller nyomozását, így próbálva hitelteleníteni a különleges ügyészt, akit épp feddhetetlensége és kíméletlen precizitása tett legendás bűnüldözővé.

Trump legutóbb azon akadt ki, amikor megtudta, hogy a Fehér Ház jogtanácsosát, Don McGahnt Muellerék 30 órán át kérdezgették – persze nem egyhuzamban. Trump szerint a hitelét vesztett különleges ügyész és „demokrata gengszterei” (Mueller maga is a republikánus, akárcsak az ügyészi csapat több tagja – a szerk.) örömüket lelik abban, hogy mások életét romba döntsék.

Az elnöki tweet több szempontból problémás, kezdve Mueller demokratának bélyegzésével, azonban nem ez volt, ami most kivívta Amerika Kapitány haragját. Evans ugyanis felfigyelt rá, hogy Trump tweetjében az angol „counsel” szó hibásan, „councel”-ként szerepel leírva. Az amerikai elnöknek már korábban is akadtak gondjai a helyesírással, a szóban forgó kifejezést korábban „council”-nak írta egy másik tweetben.

Evans nem is rejtette véka alá a véleményét, válaszában „Biff”-nek titulálva az elnököt, amivel valószínűleg a Vissza a jövőbe második részére célzott, amelyben a főgonosz Biff Tennan figurája (és megjelenése) olyan hasonlóságokat mutat Trumppal, hogy még az alábbi klip készítőjét is megihlette.

„Az ott »counsel«, Biff. A szó helyesen »counsel«” – írja Evans tegnapi tweetjében, majd folytatja. „Megpróbáltam megérteni, hogy egy ember, még ha annyira ostoba is, mint te, miért képtelen leírni egy szót, amit naponta valószínűleg ötvenszer elolvas. Aztán rájöttem, hogy valószínűleg csak HALLOD a szót. Nem olvasol el szart se. És mi ezt mind tudjuk.”

Nem lennénk meglepve, ha Chris Evans hamarosan felkerülne a Donald Trump által Twitteren letiltott felhasználók közé – ahogy ez történt korábban több olyan emberrel is, akik kritizálni merészelték az USA 45. elnökét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top