Aktuális

Náci koncentrációs tábor egykori őrét utasították ki az Egyesült Államokból

Az amerikai hatóságok egy 2004-ben született rendelet nyomán őrizetbe vettek, majd Németországba deportáltak egy férfit, aki egykor fegyveres őrként szolgált egy náci koncentrációs táborban – jelentette a Fehér Ház kedden.

A 95 éves Jakiw Palij a német megszállás alatt álló Lengyelországban, a trawniki koncentrációs táborban szolgált, majd 1949-ben az Egyesült Államokba települt, ahol 1957-ben állampolgárságot is kapott. A jelentések szerint Palij az amerikai bevándorlási hivatal előtt eltitkolta náci múltját, és azt hazudta, hogy a második világháború idején mezőgazdasági és gyári munkásként dolgozott.

Egy 25 éven át tartó nyomozás derítette végül fel az igazságot Palijról, aki 2001-ben beismerte az Igazságügyi Minisztérium (Department of Justice – DoJ) tisztviselőinek, hogy Trawnikiben, az SS kiképzőtáborában készítették fel – számolt be a Fehér Ház.

Jakiw Palij egy 1957-es fényképen (Fotó: Department of Justice)

Miután megállapították, hogy Palij egy olyan osztagban szolgált, amely számtalan atrocitást követett el többek között lengyel civilek ellen, egy New York-i bíróság 2003. augusztusában visszavonta a férfi amerikai állampolgárságát, majd 2004-ben elrendelték a kiutasítását. A CNN és a New York magazin beszámolói szerint azonban Palijt egyik európai ország sem akarta fogadni.

Németország heteken át tartó diplomáciai egyeztetések után egyezett bele Palij fogadásába. Egyelőre nem ismert, hogy mi lesz Palij sorsa Németországban, de a német ügyészség korábban úgy nyilatkozott: nem áll rendelkezésre elég bizonyíték ahhoz, hogy a férfi ellen vádat emelhessenek háborús bűnök miatt.

A trawniki munkatáborban 1943. november 3-án mintegy hatezer zsidó férfit, nőt és gyermeket lőttek agyon, amivel a holokauszt egyik legsúlyosabb vérengzését követték el. Palij tagadja, hogy részt vett volna a mészárlásban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top