Aktuális

Gyerekeivel ment játékokat lopni egy apa Salgótarjánban

Egy alufóliával kibélelt hátizsákkal akarták átverni a lopásvédelmi rendszert, de a biztonságiak résen voltak.

Lopás és kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat a Balassagyarmati Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki két lányával és egy nővel ment lopni egy salgótarjáni áruházba úgy, hogy a kitervelt feladatokat felosztották egymás között – közölte pénteken a Nógrád Megyei Főügyészség vezetője, Bóna Gyula.

Az eset még 2017. december 20-án történt, amikor a férfi és társai közel 80 ezer forint értékben akartak konzolos játékokat lopni az áruházból az áruvédelmi eszköz kijátszásával.

Ehhez az apa és két lánya először is összeválogatta a kiszemelt játékokat egy bevásárlókosárba. Ezután az egyik fiatalkorú lány a ruházati osztályra ment, ahol kosarat cserélt a ruházati osztályon várakozó, velük érkezett nővel. Apa és lányai ekkor elhagyták az áruházat, a nő pedig a megpakolt kosarat a próbafülkébe vitte, ahol berakta a játékokat egy alufóliával kibélelt hátizsákba, és a próbafülkéből már az üres kosárral távozott. Amikor azonban elhagyta a pénztár vonalát, az őt mindvégig figyelő biztonsági szolgálat feltartóztatta, és értesítette a rendőrséget.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség a korábban már hasonló bűncselekmények miatt büntetett férfival szemben végrehajtandó, míg a nővel szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását, a két fiatalkorú vádlottal szemben próbára bocsátást és pártfogó felügyelet elrendelését indítványozta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top