Aktuális

Óriási dugókat okoz az útfelújítás Csepelen

Volt, hogy 4 óráig tartott a normális esetben 35 perces út.

Egyszerre újítanak fel három fontos utat is Csepel déli részén, a lezárások miatt pedig olyan nagy dugók alakulnak ki, hogy szinte lehetetlen az agglomerációs településekről ki- és bejutni – írja az Index. Olyan is előfordult, hogy a buszok menetideje megnégyszereződött, és még csak most jön az iskolakezdés. A problémát az okozza, hogy kvázi egyszerre kezdték el az M0-s egy szakaszának, valamint két másik főútnak a felújítását.

A hírportál több olvasói levelet idézett, melyek szerint a probléma a saját autóval rendelkezőket és a tömegközlekedést igénybe vevőket egyformán sújtja. Voltak olyanok, akik két és fél óra alatt tettek meg egy 20 kilométeres távot, a 690-es buszjárat sofőrje pedig arról számolt be, hogy egyik körén 4 óra alatt tudta megtenni a Csepel, Szent Imre tér és Szigethalom közötti utat, miközben a menetrend szerint ez mindössze 35 percet vehetne igénybe. Szintén négyórás körökről számolt be a 38-as busz egyik sofőrje. Az egyetlen alternatíva a ráckevei HÉV lenne, ez azonban nagyon hamar túlzsúfolttá vált a beszámolók szerint.

Az Index megkereste az ügyben a BKK-t, akik figyelik a forgalmi helyzetet, és szükség esetén „alternatív útvonalak kijelölésével” segítik majd a közlekedést. Erről külön tájékoztatják majd az utasokat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése