Megmutatom a két remekbeszabott, erős kijelentést, ami kiverte nálam a biztosítékot:
Soltész Miklós szociálpolitikáért felelős államtitkár: „Az iskolának, az egyháznak és a szülőknek közösen kell egy irányba nevelniük a gyermekeket” – 444.hu
„Dunaújvárosban nyitott meg NépmesePontot Rétvári Bence szombaton, az Emmi-államtitkár többek közt azt mondta, »ezek a helyek egyfajta ellenkultúrát is erősítenek a fogyasztói társadalom által diktált trendekkel szemben«, ugyanis a gyorséttermek és hasonló helyszínek helyett itt is lehet tartani születésnapi zsúrokat.” – hvg.hu
Már megint ott tartunk, hogy bele akarnak szólni a saját, legmélyebb magánügyeinkbe. Mégis kinek a gyereke az, aki a testemből jött elő, a petesejtemből fejlődött, belőlem táplálkozott és a véremből vérem? Talán az állam és az egyház állt a kiságya felett, hogy próbálja kitalálni, mégis miért bömböl hajnali kettő óra harminc perckor, és ők vakarták ki a kakiból minden áldott nap legalább hatszor?
Mi a frász köze van az államnak és az egyháznak az én gyerekemhez?
Azon kívül, hogy magyar állampolgár a gyerekem – és nyilván azt remélik, hogy felnőve jó sok adót fog majd befizetni az államkasszába –, a világon semmi köze sem az államnak, sem pedig az egyháznak ahhoz, hogyan nevelem a gyerekemet, amennyiben úgy viselkedik, hogy az nincs mások kárára.
Még véletlenül sem mondhatják meg például azt, hogy hol ünnepeljük meg a szülinapját. Ha mi azt akarjuk, hogy kacsalábon forgó gyorsétteremben egye a tortáját, akkor az a mi legszigorúbb magánügyünk. Csak és kizárólag ránk, a szüleire és a gyerekre tartozik.
Képünk illusztráció – Forrás: Unsplash
És ha nem akarom kereszténynek nevelni, nem akarom, hogy templomba járjon, akkor az úgy lesz, mert ez az én felelősségem, a szülőé, nem az államé. Ha a gyerekem úgy dönt, hogy buddhista akar lenni, akkor lesz egy magyar buddhistája az országnak. Ha úgy született, hogy homoszexuális, akkor pedig úgy van jól, és úgy fogadjuk el, ha családot szeretne, támogatjuk, mert nem az egyház vagy az állam szülte és neveli tizensok éve, hanem mi, a szülei. Velem ne akarjon az egyház és az állam közösen nevelni, nem kérek belőle, köszönöm, eleget ártanak így is, nem kell, hogy még mélyebben beleavatkozniuk a gyerekem életébe.
Ez lesz a szép új világ, hogy egy irányba kell nevelni a gyerekeinket?
Lesznek központosított szülinapi bulik, nemzetiszín tortákkal, ugyanazon a helyszínen, ahol ünnepélyesen felolvassák a Magyar népmesék összest és a végén eléneklik a Himnuszt? Azt is elő fogják írni, hogy milyen ruhában lehet a lányom majd a négyéves szülinapján? Lehet a ruháján Ariel és Elsa, vagy az már annyira nagyon nyugat, mint Helsinki? És majd lesz kötelező szentmise minden vasárnap jelenléti ívvel, vasárnapi iskolával, ahol kap a gyerek körmöst, ha nem tudja fejből Noé összes állatának a nevét?
Vajon merre van az az „egy irány”, amerre terelni akarják a gyerekeinket? Legyenek mind egyformák, engedelmesek, jólfésültek, térd alá érjen a szoknyájuk, és a fiúknak nem lehet hosszú hajuk? Nevelőtáborok is lesznek, ahova lehet a sok kis szemtelen kölyköt vinni, hogy megjavítsák az egyház és az állam emberei?
Beleszólnának a gyerekek nevelésébe, de bezzeg azokkal tüntetőleg nem foglalkozik az egyház vagy az állam, akiket naponta ver az apjuk hulla részegen (lásd még: Isztambuli Egyezmény).
Vagy például segíthetne azokon a gyerekeken, akik éheznek, és nincs egy lyuk nélküli cipőjük sem, sőt a fűtést sem tudják megoldani a szülők, mert jön ám a tél, na, erre kellene koncentrálni! Esetleg a gyerekeink szülinapi zsúrja helyett fókuszálhatnának arra is, hogy egy fájós fülű gyerekkel ne kelljen sok órát várni az orvosnál vagy hónapokig malmozni, mire időpontot kapunk az ortopédiára. Ha már annyira segíteni akarnak a gyerekeinknek, akkor mondjuk kezdhetnék ott, hogy segítenek életben tartani őket, hogy ünnepelhessünk még sok szülinapot – mi, magunk.