Aktuális

A történelemben harmadszor tüntettek ki nőt a fizikai Nobel-díjjal

Donna Strickland két kutatótársával megosztva nyerte el a 2018-as tudományos elismerést.

Donna Strickland mellett Arthur Ashkin és Gérard Mourou nyerték el idén a fizikai Nobel-díjat a lézerfizikában elért eredményeikért – írja az Index.

Ashkint egy különleges optikai csipesz kifejlesztéséért terjesztették fel a díjra, míg Mourou és Strickland egy rendkívül rövid és intenzív lézerimpulzusok előállítását lehetővé tévő módszer kidolgozása miatt kaphatta meg a díjat. Utóbbi fejlesztésen alapul az a technológia, amellyel a látásjavító lézeres szemműtéteket végzik.

Amikor Stricklandet telefonon értesítették a jó hírről, a kutatónő maga sem akarta elhinni, hogy rajta kívül eddig csupán két nő munkáját ismerték el a fizikai Nobel-díjjal. Az első díjazott nő 1903-ban Marie Curie volt a radioaktivitás felfedezéséért, hatvan évvel ez után pedig Maria Goeppert-Mayer lett a díjazott az atomok héjának szerkezetét feltáró kutatásáért.

Érdekesség, hogy a 96 éves Arthur Ashkint is felhívták, ám amikor arra kérték, hogy válaszoljon az újságírók kérdéseire, az idős tudós azt mondta, annyira lefoglalják a kutatásai, hogy nem ér rá ilyesmivel foglalkozni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top