20+1 inspiráló idézet nőktől, nem csak nőknek

Nádasi Eszter | 2018. Október 18.
Nemrégiben jelent meg az Egy feminista nem jár pinkben és egyéb hazugságok című könyv, melyben a nőket érintő kérdésekről ismert külföldi és magyar nők – többek között színészek, írók, kutatók, vállalkozók és aktivisták – mondják el véleményüket. Bátorító idézeteket a mindennapokra.

Erőt adó hit

„Az olvasás és az írás, az irodalom önismeretre és mások megértésére, kritikus gondolkodásra tanít és erősíti azt a zsigeri hitemet, hogy minden embernek joga van a méltósághoz, a szabadon hozott döntésekhez nemi identitástól, bőrszíntől, vallási hovatartozástól függetlenül.” (Rácz Zsuzsa író, újságíró, a magyar P.E.N. első főtitkára, az Aranyanyu-díj megalapítója, a Terézanyu alapítója, mozgatója)

 

„Hiszek abban, hogy a lányok félelem nélkül megvalósíthassák a bennük rejlő lehetőségeket.”
(Chimwemwe Chiweza, a Girl Up tinédzser nagykövete, Malawiból)

 

 

„…azt hiszem, a változtatásokat igazából otthon kell elkezdeni. Az asztal körül, röpke pillanatokban, csendes, elszánt percekben. A ruhám épp olyan átütő tiltakozás lett, mint a gyaloglás vagy a béketárgyalások. A létezésem maga is az lett. Számomra ez az az ok, ami miatt minden fronton, minden térben ünnepelnünk kell a feminizmust, mert ha nem állunk ki az egyenlőség mellett, ahol csak lehet, hosszú távon elveszíthetjük ezt a csatát. Nem elég nyilvánosan kiállni, ha egyenként nem tesszük meg ugyanezt minden egyes nap.
(Emtithal Mahmoud, költő, aktivista)

 

Férfiak és nők: milyen világot építsünk együtt?

„Ha egy olyan világért akarunk dolgozni, amelyben a nőket életük minden területén emberszámba veszik, az azt jelenti, hogy nemcsak nőkért dolgozunk, hanem minden emberért, és azért, hogy emberi mivoltunk tökéletesen megvalósulhasson.”
(Alicia Garza, író)

 

 

“A kisfiúkat is mélyen érinti az a nyikorgó, ósdi világ, amelyben élünk. Ha jó feministák leszünk, akkor felelősségünk van abban, hogy ne csak magunkat tápláljuk, de a jövő férfijait is, akik a jövő női mellett állnak majd. Azt gondolom, mindez úgy kezdődik, hogy együttérzünk a másikkal, kedvesek vagyunk egymással és tiszteljük egymást.”
(Alison Sudol, énekes, dalszövegíró, színész)

 

Nők egymás közt: mit tegyünk és mit ne?

„Ne mondd azt, hogy azt szeretnéd, ha a nők megismernék a saját értékeiket, büszkék lennének a sikereikre, erőteljes lenne a jelenlétük, és magabiztosan jelennének meg mindenhol, ám amikor legközelebb ilyen nővel találkozol, aki pontosan ezt teszi, az jár a fejedben, hogy az illető mennyire el van szállva magától.”
(Dolly Alderton, író)

 

„Ne azzal támogassatok egy nőt, hogy leszóltok egy másikat.”
(Olivia Perez, a Friend a Friend alapítója)

 

 

„Arra biztatlak benneteket, hogy próbáljatok mindig megragadni a körülöttetek felmerülő gyönyörű és változatos női momentumokat, tartsátok magatokhoz közel őket. Fogadjátok be ezeknek a nőknek a bölcsességét, és hívjátok segítségül, ha szükség van rá. Mindig. Ha minden nő elkötelezi magát ennek a fajta életnek, együtt nőhetünk egy hatalmas, tudással és élményekkel teli csapatként, hiszen nemcsak saját ajándékaink vihetjük magunkkal, hanem minden nőét, akivel találkozunk, így pedig együtt menetelhetünk az egyenlőség felé vezető úton.”
(Beanie Feldstein, színész)

 

„Az üzenetünk a világ lányainak és asszonyainak az, hogy ragyogjanak! Álljanak ki önmagukért, kockáztassanak, és ragadják meg a lehetőségeket! Találják meg a segíteni akaró, különleges nők és lányok törzsét, akik felemelik őket ahelyett, hogy letaszítanák, és cserébe ők is támogassanak másokat. Soha ne féljenek a kudarctól, hanem azzal a szilárd meggyőződéssel harcoljanak a céljaikért, hogy mindent el tudnak érni, amit csak elhatároznak. Végül is, ha egy valóban igazságos világban akarunk élni, akkor nekünk, nőknek és lányoknak együtt kell dolgoznunk, együtt kell küzdenünk az álmainkért mindaddig, amíg mindenki észre nem veszi a ragyogásunkat”
(Maryam és Nivaal Rehman, a Girl Up mozgalom kanadai tinédzser nagykövetei)

 

Anyák és lányaik

„Az anyám dolgozott. Nagyon büszke voltam rá. Büszke voltam, hogy én lehetek a lánya. Író volt, hangja volt. Mezítláb járt, és jeleneteket csinált. Ambiciózus volt, dühös, és szeretett engem. Bármit meg tudott csinálni. Én is bármit meg tudok csinálni. És meg is fogok. Szélhámos, manipulátor, egy nevettető, az anyám rendíthetetlen, egy tündér. Ő egy anya, aki szeret, és akit szeretek.”
(Keira Knightley, színész)

 

 

Ne bántsuk a testünket!

„Ne felejtsük el, hogy amikor a tükör előtt állunk, a homlokunkon megjelenő ráncok hosszúságát és szélességét vizsgáljuk (minden reggel), és fojtogató pánikroham tör ránk, az valószínűleg nem azért van, mert mélyen gondolkodó filozófusok vagyunk, akik az idő múlásán és a halálhoz fűződő bonyolult kapcsolatunkon lamentálunk. Sokkal inkább arról van szó, hogy hosszú éveken át arra szoktattak minket a reklámok, a mozifilmek és a tévé, hogy egy nő értéke az évei számának növekedésével fordítottan arányos.” 
(Dolly Alderton, író)

 

 

Ne erőszakoljuk meg a lelkünket!

„Mindig hallgass az ösztöneidre! Mindig! Ha valamivel nem vagy rendben, akkor az nem jó. Azt engedd is el.”
(Zoe Sugg, szépség-, divat- és életmódblogger, író, vállalkozó)

 

Tanácsok minden élethelyzetre

„Figyelj jobban. Mindenkinek van egy története, amit meg akar osztani, mindenki vágyik arra, hogy beszélhessen valakivel. Nem tudhatod, mennyit jelenthet egy embernek, hogy meghallgatod.” 
(Tanya Burr, színész)

 

 

„Tömjük meg a zsebeinket. Tanuljunk azoktól, akik körülöttünk vannak. Figyeljünk mindenre és mindenkire, akitől tanulhatunk. Fogadjuk be a tudást, amit a világ felkínál nekünk.”
(Beanie Feldstein, színész)

Plusz egy idézet a Spice Girlsről:

„Azért szeretem a Spice Girlst, mert miközben soha nem vették magukat túl komolyan, megváltoztatták a világot. A világ leghatalmasabb vezetőivel találkoztak, és szembesítették őket a hülyeségeikkel. Kirúgták a menedzsereiket, maguk vágtak neki a zene világának, és győztek! Forradalmat indítottak el, és ma, amikor én is miniszterelnökökkel és államfőkkel találkozom, rájuk tudok hangolódni, ahogy az anyámra és a nagymamámra is, és mindenkire, aki minden generációban egy kicsit továbbvitte ezt az ügyet.” (Nimco Ali, a női nemi szervek megcsonkolása ellen küzdő aktivista)

Exit mobile version