Felmond a Farkasréti Általános Iskola igazgatója. Fazekas László szerdán kilencoldalas levélben részletezte ennek okait. Felmondásában a rendszer teljes csődjére, a pedagógusok reménytelen helyzetére és a diákokra nehezedő terhekre hivatkozik. Levelét, amelyet a Dél-Budai Tankerületi Központ Intézményi Tanácsán kívül az iskola diákjainak és a szülőknek is elküldött, segélykiáltásnak szánja – írja a 444.hu.
Fazekas a lemondásához jeligét is választott, mellyel Babits Mihályt idézi:
mert vétkesek közt cinkos, aki néma.
Az igazgató a levélben azt írja: sokáig gondolkodott rajta, miért működésképtelen az oktatási rendszer, és arra jutott, hogy oktatásirányítási rendszerhibáról van szó, amit helyi szinten csak csökkenteni lehet. Fazekas szerint a legfőbb problémák közé tartozik, hogy 2013 óta az állami fenntartású iskolák teljesen elveszítették önállóságukat, ez a helyzet pedig a Klik átszervezése után sem javult; a tankerületi központok számára nem biztosítottak a megfelelő források; helyi szinten sem tudott megvalósulni az együttműködés az iskolai vezetés, a Dél-Budai Tankerületi Központ és Újbuda Önkormányzata és gazdasági társaságai között; a pedagógusok munkaterhelése pedig lehetetlenné teszi az eredményes munkát.
Fazekas azt is leírja, magára hagyottnak érzi magát a jelenlegi helyzetben, leveleire sokszor választ sem kap. Összességében pedig a fentiek miatt nem tudja olyan szinten végezni a munkáját, ahogyan azt a saját magával szemben megfogalmazott elvárások szerint akarná.
Levelét egy József Attila-idézettel zárta:
S rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk; és nem is kevés.