nlc.hu
Aktuális
Tizenöt hajléktalan kunyhóit semmisítették meg a Köki melletti kiserdőben, odavesztek az értékeik is

Tizenöt hajléktalan kunyhóit semmisítették meg a Köki melletti kiserdőben, odavesztek az értékeik is

A Pilisi Parkerdő Zrt. emberei a hosszú hétvégén nyolc kunyhót romboltak le, pedig korábban azt ígérték, a lakhatásra alkalmas épületekhez nem nyúlnak hozzá.

Több kunyhót semmisítettek meg Kispesten, a Kőbánya-Kispest metrómegálló közelében lévő kiserdőben a Pilisi Parkerdő Zrt. munkatársai a hosszú hétvége alatt. A hazaérkező hajléktalanok csak lakásukhoz érve szembesültek a lerombolt kunyhók látványával – írta csütörtökön a Mérce.

Fotó: MTI Fotó / Kallos Bea

A hírportál beszámolója szerint a nap folyamán A Város Mindenkié aktivistái és Varga Attila, a Párbeszéd helyi képviselője, a kispesti Szociális Bizottság elnöke is a helyszínen járt. Varga a Mércének nyilatkozva azt mondta, amikor kiértek, még ott találták a munkásokat a kiserdőben, de megérkezésük után levonultak a telepről. Szerinte az önkormányzat szinte semmit sem tud tenni, mivel ez a terület a Pilisi Parkerdő Zrt. tulajdonában áll.

A munkavezető Vargának korábban azt mondta, a lakhatásra alkalmas épületeket nem bontják le, ennek ellenére három sátrat és három kunyhót is leromboltak a munkagépek. A hajléktalanok szerint további két, még álló kunyhót is el fognak bontani.

Azt sem lehetett előre tudni, hogy mikor semmisítik meg a kunyhókat, az önkormányzat eddig úgy tudta, hogy tavaszig elhalasztják a bontásokat, a Vöröskereszthez pedig az az információ érkezett, hogy biztosan csak tavasszal lesz bontás. Ez a mostani rombolás azért probléma, mert így nem tudták előkészíteni a lakhatásukat elvesztő kunyhólakók intézményi elhelyezését – írja a lap.

A Város Mindenkié videóinterjút készített a lakókkal, akik elmondták, hogy legtöbbjük csak éjszakai szállásra tud majd bemenni, a nappalokat kénytelenek lesznek az utcán tölteni.

A portál beszámolója szerint a bontásban a hajléktalan emberek személyes tárgyai, ruhái, edényei és gyógyszerei is odavesztek. Udvarhelyi Tessza és Kovács Vera, A Város Mindenkié aktivistái közölték: az Utcajogász Egyesület segítségével kártérítési pert indítanak a Pilisi Parkerdő Zrt. ellen. Az aktivisták szerint illegális volt a kunyhóbontás, mivel azt semmilyen hatósági eljárás nem előzte meg.

Varga Attila hozzátette,: a hajléktalanokon a kispesti Vöröskereszt próbál segíteni. A Mérce úgy tudja, hogy az elmúlt napokban nyolc pár hagyta el az erdőben lévő szállását, ma pedig a maradék hét ember is távozni kényszerül.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top