A tervek szerint négy új megállóval bővül Káposztásmegyerig a budapesti 3-as metró vonala. Az északi irányban továbbépülő metróvonal két felszíni és két felszín alatti új állomást kaphat majd – írja a Forbes.
A BKK most hirdette ki a tervezői közbeszerzés végeredményét, a nyertes pedig a budapesti Főmterv Zrt. és a kecskeméti Viköti Kft. Az ő feladatuk lesz az előkészítés, valamint az engedélyes és a kiviteli terv készítése. A beszerzés összértéke 3 milliárd forint.
A bővítés során 4,9 kilométernyi kétvágányú metrópálya épül majd. A metró új végállomása a Megyeri út és a Külső Szilágyi út találkozásánál lesz, ahol egy intermodális csomópont épül ki: itt összekapcsolódik majd a 14-es villamos, a 3-as metró, a váci vasút és több helyi busz is.