nlc.hu
Aktuális

Kitiltotta a munkásokat egy budapesti étterem

A tulajdonos azt elégelte meg, hogy koszos, malteros ruhában mennek ebédelni. A munkások szerint viszont kirekesztik őket.

Kitiltották a munkásokat egy budapesti étteremből. Malteros, festékes munkaruházatban érkező vendégeket nem fogad a fővárosi önkiszolgáló vendéglő, ezt az étterem ajtajára is kiírták – számolt be a Tények.

A vendéglő és a munkások között több mint négy éve tart a vita. A tilalmat azért vezette be a tulajdonos, mert amikor egyszer szólt nekik, hogy tiszta ruhában várják vissza őket, szándékosan beleverték a koszt a szőnyegbe a cipőjükről, az egyik munkás pedig a tulajdonos állítása szerint még le is köpte őt.

Minimális illemszabály, hogy ha valahová bemegyünk, főleg étkezni, ne hulljon rólunk a vakolat. Öltözzenek át!

– mondta az étterem tulajdonosa.

A tilalomnak a vendégek örülnek, a munkások azonban felháborodtak, mert szerintük kirekesztik őket. Arra pedig nincs idejük munka közben, hogy átöltözzenek.

Forrás: TV2 Tények

Egy ügyvéd szerint az étterem kiírása nem minősül diszkriminációnak. A vendéglátóhelyeknek ugyanis joguk van arra, hogy előírják, milyen öltözetben lehet bemenni az étterembe.

A kiírás azonban nem pontos, mert csak a malteros, festékes munkaruházatra vonatkozik. Így aki tiszta munkásruhában jelenik meg, de mégis kiküldik, az sérelemdíjat kaphat, ha be tudja bizonyítani az igazát.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top