Hét év után fogott el a rendőrség egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy 2011 áprilisában megölt egy idős házaspárt Szikszón – írja az Index.
A férfi miskolci rendőrnek adta ki magát, és 2011. április 16-án felhívta a sértetteket azzal, hogy idegenek másztak be a kertjükbe, de 10-15 percen belül ott lesznek a kollégái, hagyják nyitva a kaput, hogy be tudjanak menni.
A házaspár gyanút fogott, ezért a 112-es segélyhívó számon segítséget kértek. Az ügyeletes tiszt azt kérte tőlük, hogy zárkózzanak be, és ne engedjenek be senkit, várják meg a rendőröket. Miután ismeretlenek becsengettek a házba, a házaspár ismét hívta az ügyeletet, de mire a rendőrök megérkeztek, már senkit sem találtak.
Négy nappal később, 2011. április 20-án az egyik szomszéd találta meg az idős házaspár holttestét. A feltételezett gyanúsítottat végül hosszas nyomozás után genetikai szakértői vélemény alapján tudták azonosítani.
A letartóztatott férfit nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberöléssel gyanúsítják, amiért akár életfogytig tartó szabadságvesztést is kaphat.