A magyar női kézilabda–válogatott 28-25-re kikapott a legutóbb ezüstérmes Hollandia csapatától a Franciaországban zajló Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában, szombaton Montbéliard-ban.
Tíz és fél perccel a vége előtt még döntetlen volt az állás, ám a hajrában támadásban, védekezésben és kapusteljesítményben is sokkal meggyőzőbbek voltak a hollandok.
A magyar együttes legeredményesebb játékosa Kovács Anna és Háfra Noémi volt, egyaránt öt góllal.
A két csapat 44. alkalommal találkozott egymással, a magyarok negyven győzelem mellett mindössze negyedszer kaptak ki.
A magyar válogatott hétfőn 18 órától Horvátország ellen folytatja szereplését az Európa-bajnokság csoportkörében, majd szerdán 21 órától Spanyolországgal játszik. A négyesből az első három jut tovább a középdöntőbe.
MTI