Szorongás, befelé fordulás vagy éppen dühkitörések: a felnőttvilág stresszorai a gyerekek érzelmi életét is megnehezítik. Egyre több óvodás és iskolás küzd szociális és kommunikációs nehézségekkel. A feszültséget nem tudjuk lenullázni körülöttük, de tény: többet kell foglalkoznunk azzal, hogy ők is fel tudják dolgozni azt. Ezért érdemes már korai életkorban tudatosan fejleszteni az önismeretet és a szociális készségeket a Symbo Alapítvány munkatársai szerint, akik hangsúlyozzák, hogy az érzelmi intelligencia fejlődése alapvetően fontos minden kisgyerek későbbi életéhez.
Az Alapítvány munkatársai most összeállítottak egy speciális kiadványt, amely játékosan igyekszik segíteni a gyerekeket abban, hogy az érzelmeiket felismerjék, és képesek legyenek azok megfelelő kezelésére is.
Az Érzelmeink nyomában című könyv megvalósulásához viszont még pénzre van szükség, ezért elindítottak egy kampányt az adjukossze.hu-n, ahol bárki tehet felajánlást, ha úgy érzi, szívesen támogatna egy jó ügyet.
Az alkotók azt szeretnék elérni, hogy az, hogy beszélgetünk az érzelmekről, hozzátartozzon a gyerekek, családok mindennapjaihoz. A könyvvel lehetőség nyílik arra, hogy a szülőkkel közösen, rajzolva és beszélgetve a kicsik közelebb kerüljenek saját és egymás érzelmeihez. Mindezt humorral, igényes kivitelezésben, ráadásul helyesen megrajzolt kis állatok segítségével tehetik a családok. A szerzők szerint a gyerekek tudatosabbá válnak, a könyvben haladva felfedezik, hogy minden, ami történik velünk, érzelmet vált ki belőlünk.
A Symbo Alapítvány a szociális-kommunikációs nehézségekkel küzdő gyermekek és fiatalok számára nyújt segítséget. Tanfolyamaikon a gyerekek elsősorban érzelmeik megismerésével, azok kifejezésével, düh- és szorongáskezeléssel, konfliktuskezeléssel, barátkozással, önismerettel foglalkoznak. Olyan készségeket sajátíthatnak el, melyek a mindennapok során közvetlenül segítik őket társas kapcsolataik sikeres kezelésében.