nlc.hu
Aktuális
Újabb részletek derültek ki a szektás gyilkosságról, amelyben egy magyar nőt gyanúsítanak

Újabb részletek derültek ki a szektás gyilkosságról, amelyben egy magyar nőt gyanúsítanak

Egy 72 éves nőt fojtott meg, aki nem akart engedni a zsarolásnak.

A hétvégén mi is beszámoltunk róla, hogy szektás gyilkossággal vádolnak egy magyar nőt az ausztriai Villachban. Osztrák hírforrások szerint egy háromtagú bűnbanda, a „Boszorkány-trió” több mint 300 millió forint értékben zsarolt ki pénzt nyugdíjasokból, figyelmeztetés vagy bosszú gyanánt gyújtogattak is, egy 72 éves nőt pedig meggyilkoltak. A Bors most újabb részleteket tudott meg az ügyben. 

A Boszorkány-trió módszere minden esetben ugyanaz volt: az utcán szólítottak le idős embereket, hogy „védelmet” tukmáljanak rájuk, aki pedig igent mondott, azt újabb és újabb szeánszokkal keresték meg. Aki nem akart többé fizetni, azt megfenyegették, hogy elátkozzák. Voltak olyanok, akik még a végrendeletükbe is beírták a bűnözőket.

A meggyilkolt idős nőből mintegy 30 millió forintnak megfelelő eurót csaltak ki, a nő azonban visszakövetelte a pénzt, és a végrendeletéből is ki akarta venni a csalókat, ezért kellett meghalnia.

A 43 éves magyar nő, bizonyos H. Barbara (akit társai csak „Ungarin”-ként emlegettek) letartóztatása után azt vallotta, évek óta a szektavezér, a 47 éves Margit T. jobbkezeként dolgozott. A magyar nő vallomást tett, hogy ő fojtotta meg a 72 éves nőt. Szintén ő gyújthatta fel annak  a 95 éves nőnek a házát, aki nem sokkal a halála előtt kiírta a végrendeletéből a csalókat. H. Barbara korábban az idős nő házvezetője volt.

A szektavezér, Margit T. azt állítja, 20 évvel ezelőtt agyműtéten esett át, és azóta különös hangokat hall, ezek sugallják neki, hogy mit tegyen. H. Barbara elvált, van egy hatéves gyereke, korábban pincérnőként dolgozott Ausztriában.

Thinkstock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top