Az osztrák szektagyilkosságban gyanúsított magyar nő, H. Barbara állítása szerint a Boszorkánytrióként emlegetett szekta vezetője 6 éves lánya életével zsarolta őt, így vette rá a gyilkosságra.
Az esetről az elmúlt napokban többször is beszámoltunk. A háromtagú „miniszekta” tagjai csalással próbáltak meg pénzt kicsikarni hiszékeny idős emberekből. Az utcán szólították le őket, és „védelmet” ajánlottak nekik. Aki igent mondott, azt újabb és újabb szeánszokkal keresték meg, természetesen jó pénzért. Aki nem akart fizetni, azt azzal fenyegették, hogy elátkozzák. A Boszorkánytrió a gyújtogatástól sem riadt vissza, ha fenyegetésről vagy bosszúról volt szó.
Végül október elején egy 72 éves nőt meg is gyilkoltak, miután az nem volt hajlandó tovább fizetni, ráadásul a végrendeletéből is ki akarta venni a csalókat. A gyilkosságot a nyomozás jelenlegi állása szerint éppen a magyar gyanúsított hajtotta végre.
H. Barbara a vallomásában azt állította, csak parancsot teljesített – írja a Bors. Sőt, ő maga is a szektavezér, Margit T. hatása alá került, aki azt állította, Isten nevében cselekszik. H. Barbara elmondása szerint a nő gyakran úgy tett, mintha transzban lenne, és Isten rajta keresztül mondaná el, mit kell tenniük. Ilyenkor kimerevedett tekintettel, idegen hangon beszélt, és később úgy tett, mintha nem emlékezett volna rá, mi történt. A magyar nő meg volt győződve róla, hogy ilyenkor tényleg Isten beszél barátnőjén keresztül.
H. Barbara azt is elmondta, hogy a 72 éves nő megölésével is Margit T. bízta meg. A magyar nő állítólag sírva közölte, hogy nem képes megtenni, de a szektavezér nem engedett, azt mondta az idős nő a halállal fog megtisztulni. Amikor ez sem vált be, azzal kezdett fenyegetőzni, hogy halálos átkot szór a magyar nő 6 éves kislányára. Miután a kislány aznap este tényleg belázasodott, Barbara úgy érezte, muszáj cselekednie.
Persze könnyen lehet, hogy H. Barbara védekezése kitaláció. Az RTL-nek nyilatkozó Németh Zsolt kriminológus szerint a szektákkal kapcsolatos esetekben gyakran védekeznek azzal a gyanúsítottak, hogy csupán a vezér parancsára cselekedtek.