Egy ismerősöm mesélte, hogy a főnöke tényleg mindenre ezzel válaszol. Nem nagy cég ráadásul, tehát nem arról van szó, hogy mondjuk harminc marketingesből elmenne egy, hanem olyan dolgozóknak mondja ezt, akiknek a tudása sokrétű és eléggé nélkülözhetetlen. Ha azzal fordulnak hozzá, hogy szeretnék például, ha kifizetné a túlórát vagy a különmunkát, akkor rögtön, csípőből érkezik a válasz, hogy mondjanak fel, ha nem tetszik a rendszer, amit a főnök diktál.
A félelem nem motivál semmire
Nekem is van személyes élményem ilyen munkahellyel, rendkívül irritáló, amikor félelemmel akarja a munkáltató motiválni az alkalmazottakat. Mert ez a mondat, ez a „ha nem tetszik, el lehet menni”, egy olyan frázis, ami azt szolgálja, hogy félj a főnöktől, ne akarj fizetésemelést, ne akard érvényesíteni a jogaidat, ne szólalj fel, ha igazságtalanság ér, ne akarj szabadnapot, betegszabit, ülj szépen csendben, hajtsd le a fejedet, és tedd, amit mondanak. Olyan pökhendi és fölényes mondat ez, amitől felforr az egyszeri alkalmazott vére, és legszívesebben ráborítaná a főnökre az asztalt.
Vannak ennek a mondatnak más változatai is, a kedvencem az volt, amikor közölték az ismerősömmel, hogy hosszú, tömött sorok állnak az ajtó előtt, akik mind az ő munkáját akarják magukénak tudni. Vagy amikor ellenkezett az ellen, hogy neki ingyen takarítania kéne, mert nem találtak takarítónőt a céghez, akkor megmondták neki, hogy ha nem teszi meg, akkor másnap már be sem kell jönnie. A munkaköre természetesen köszönőviszonyban sincs ezzel, úgyhogy jogos volt a felháborodása, ám mivel már több éve ebben a megfélemlítésben él, ezért egyre kevésbé szólal fel, inkább kitakarít, túlórázik, otthonról is dolgozik, mindezt persze úgy, hogy nem kap érte egy fillért sem.
Képünk illusztráció – Forrás: Unsplash
Már csak azért is felháborító szöveg ez a munkáltatók részéről, mert ma már nincs az a munkanélküliség, ami régen volt. Oké, húsz évvel ezelőtt még ettől a mondattól minden alkalmazott behúzta fülét-farkát, mert valóban nehezen talált volna új munkahelyet magának, na de a mai Magyarországon épp hogy munkatúlkínálat van. Arról szólnak a hírek, hogy nem találnak rendes munkaerőt a cégek, dupla bért hajlandók fizetni egy jó emberért, aki tényleg alkalmas az adott feladatra, úgyhogy olyan nagyon nem kellene azzal dobálózni, hogy el lehet menni, mert még a végén tényleg elmegy a munkavállaló egy sokkal jobb helyre, aztán pisloghat a főnök, hogy nem talál a helyére hónapokig senkit.
„Az egészségügytől kezdve az építőiparig ma szinte minden területen munkaerőhiány van Magyarországon. A fizikai és betanított munkából megduplázódott az álláshirdetések száma, de banki és biztosítási brókerpozíciók esetében is 40 százalékkal több állásra kerestek képzett munkatársat. Nagy a kereslet a takarítók iránt is: a nekik ajánlott bér 41 százalékos növekedéssel eléri a 140 512 forintot. Elfogytak az ácsok és az asztalosok, akik akár 225 000 forintot is hazavihetnek havonta (30 százalékos növekedés), de felszolgálóként is reális elvárás a 190 000 forintos fizetés (28 százalékos növekedés).” Forrás
A lojalitást nem olyan könnyű pótolni
Bár azt mondják, mindenki pótolható, de azért nem olyan egyszerű ez, ahogy hangzik. Komoly fennakadást okozhat egy alkalmazott hiánya, aki évek óta egyazon cégnél dolgozik, aki minden apró rezdüléssel és részfeladattal tisztában van, és már egy szemöldökfelvonásból is tudja, mit kell tennie. A feladatköre általában az évek során bővült, a marketinges már egyben kommunikációs munkatárs és titkárnő, miközben ért ahhoz is, hogy a cég honlapjára hogyan töltse fel az új termékeket, és ismer minden beszállítót, kiszállítót, partnert és üzletfelet, így neki egy telefonba kerül, hogy megoldjon egy feladatot, amivel egy új ember valószínűleg több napig el lenne foglalva. A lojalitást és bejáratott tudást nem lehet lecserélni hirtelen, ahhoz pont az kell, hogy évekig együtt dolgozzanak az emberek.
„2018-ban a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 11 ezer fővel, 173 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,3 százalékponttal, 3,7%-ra csökkent. A férfiak és a nők körében is javulás történt, de a nők munkanélküliségi rátája meghaladta a férfiakét.” Forrás
Annyira jó lenne, ha végre elhalna ez a gondolkodás nálunk, hogy félelemmel kell az alkalmazottakat sakkban tartani! A félelemtől nem dolgozott még jobban senki, a munkahelyi stressztől a kreativitás csökken, a problémamegoldó készség pedig hősi halált hal, ami kicsit sem áll a munkáltatók érdekében. A félelemgerjesztés helyett inkább arra kellene koncentrálnia egy főnöknek, hogy például megbecsülje a dolgozóit, és megjutalmazza őket, ha jól teljesítenek. Nem pénzlevonással, felmondással letörni azok kedvét, akik amúgy szeretnének dolgozni, hanem néha egy vállveregetéssel biztosítani őket arról, hogy számítanak rájuk a jövőben is. Tudom, régen minden „jobb” volt, még az alkalmazottakat is rettegésben lehetett tartani, de ma már más idők járnak, ideje felzárkózni. A pozitív megerősítés tanulható, ajánljuk minden munkáltató figyelmébe.
