Összeomlott, zokog a cellájában az a magyar nő, aki Ausztriában egy csalásokkal, zsarolásokkal foglalkozó szekta tagjaként meggyilkolt egy idős nőt Ausztriában. Védőügyvédje szerint a 43 éves H. Barbara „Nem fogta fel, hogy mibe keveredett, és mivel vádolja a hatóság, de teljesen ki van készülve” – írja a Blikk.
A nőt november végén tartóztatták le, miután a Boszorkánytrió tagjaként zsarolásokban, gyújtogatásokban vett részt. A „miniszekta” csalással próbált meg pénzt kicsikarni hiszékeny idős emberekből. A tagok az utcán szólították le őket, és „védelmet” ajánlottak nekik. Aki igent mondott, azt újabb és újabb szeánszokkal keresték meg, természetesen jó pénzért. Aki nem akart fizetni, azt azzal fenyegették, hogy elátkozzák. A Boszorkánytrió a gyújtogatástól sem riadt vissza, ha fenyegetésről vagy bosszúról volt szó, egy 72 éve nőt pedig meggyilkoltak, miután az nem akart fizetni, és a végrendeletéből is ki akarta venni csalókat.
A gyilkosságot egy magyar nő, H. Barbara hajtotta végre, állítása szerint a Boszorkánytrió vezetője, Margit T. utasítására. A magyar nő azt mondta kihallgatása során, hogy a „főboszorka” nagyon nagy hatással volt rá, elhitette vele, hogy valóban kapcsolatban állt Istennel, majd amikor nem akarta megölni az idős asszonyt, 6 éves kislányával fenyegette meg őt.
Jelen pillanatban annyit mondhatok, védencem nyilvánvalóan gyenge személyiségű, befolyásolható egyén. Igényli az igazodási pontot, a vezetettséget (…) Érezhető rajta az úgynevezett szektás befolyásoltság. Úgy viselkedik, mint akit hipnotizáltak (…) Felsőbb dimenzióhoz tartozónak gondolja magát. A gyilkosságról például most is azt gondolja, hogy azzal a megfojtott hölgyet megtisztította, ugyanakkor azt is elmondta, a bűncselekmény elkövetésekor irányítva volt
– nyilatkozta a nő ügyvédje.
Az osztrák ügyészség eközben már kérelmezte a magyar nő pszichológiai felülvizsgálatát.