A vezetés állandó mumus az életemben, már tizenéve küzdök vele, hogy csak oda kéne ülni a kormány mögé, ha már van jogosítványom. Ráadásul amúgy jól is vezetek, nyugodt és körültekintő vagyok, betartom a szabályokat, odafigyelek a gyalogosokra és a facsemetékre, hogy mindenki ép bőrrel ússza meg a közlekedést. Sajnos azonban ez nem mondható el az autósok többségéről, ezért a saját lelki és testi épségem érdekében inkább nem vezetek. Amikor megszereztem a jogsit, nagyon lelkes voltam, mentem az autóval szépen, de hamar olyan helyzetbe kerültem, amiből nem bírtam kikeveredni.
Csak a vakszerencsén múlt, hogy nem lett balesetem a két pici gyerekemmel a hátsó ülésen.
Szabályosan mentem, de a mellettem lévő két sávban két autó úgy érezte, együtt kell szabálytalanul behúzódniuk a középső sávba, természetesen egyszerre, miközben én ott voltam a kocsimmal a szendvics közepén. Se előre, se hátra nem volt menekülési útvonalam, mindenhol autók, úgyhogy csak ráfeküdtem a dudára, hogy ébredjenek már fel, és mielőtt tekerik ész nélkül a kormányt, talán nézzenek körül. Nem lett belőle baleset, de nekem egy életre elment a kedvem a vezetéstől. Hiába vezetek én jól, ha az autósok többsége megy, mintha nem lenne holnap, és magasról tesz a szabályokra, nem érdekli a jobbkéz-szabály vagy a piros lámpa, a gyalogátkelőket meg egyenesen felhívásnak érzik a gyorsulási versenyre.
Képünk illusztráció – Forrás: Unsplash
Gyalogosként csak hüledezem néha, hogy milyen veszélyesen tépnek az utakon az autóikkal. Mindennapos, hogy megyek át a zebrán a gyerekemmel, és előttünk, mögöttünk ezerrel húznak el az autók. Sőt az még gyakoribb, hogy le sem tudunk lépni a zebrára, ha nincs lámpa, mert eszük ágában sincs megállni az autósoknak, mi több, gyorsan rálépnek a gázra, ha gyalogosokat látnak a zebránál. Tényleg ennyire sürgős mindenkinek, hogy megéri kockáztatni, hogy elütik a gyalogosokat, aztán ülhetnek majd a börtönben? Komolyan nem értem, miért kell ilyen agyatlan módon, erőszakosan vezetni, mindenki mást is veszélybe sodorva, aki amúgy szabályosan szeretne közlekedni.
Ha a férjem mellett ülök az autóban, mindig eszembe jut, hogy olyan állapotok uralkodnak az utakon, mint egy videójátékban.
Kerülgetni kell a váratlanul felbukkanó akadályokat, amiket eléd dob a játék. Jobbkezes utcáknál hiába van elsőbbséged, nem mehetsz bele lassítás nélkül, mert tízből kilencszer jön egy vadállat, aki eléd ugrik az autójával, nem adja meg az elsőbbséget. És ha nem vagy észnél, ott halsz meg. Megéri azért a három másodpercnyi előnyért a saját és mások életével játszani?
Mennek a vasba bezárva, és azt hiszik, mindent szabad. Mindig felvetődik bennem a kérdés, amikor látom a szabálytalanul autózókat, hogy vajon hol jártak, amikor meg kellett tanulni a KRESZ-t? Vagy nekik nem kellett levizsgázni, forgalmira menni, csak vették a jogsit az Ecserin? Sok esetben szerintem nem is a rossz szándék, hanem a nemtudás áll a háttérben, az, hogy az autósoknak fogalmuk sincs a táblák jelentéséről és a sebességhatárokról, a zebra pedig szerintük csak tájékoztató jellegű felfestés, nem kötelező rájuk nézve, hogy álljanak meg. Na, hát ezért nem vezetek. Ebben az össznépi őrületben én inkább nem veszek részt, maradok a biztonságos anyósülésen, és másra bízom a küzdelmet a többi autóssal.
