Kedden este még együtt szórakozott édesanyjával a Tankcsapda koncertjén az a 26 éves lány, akit pár órával később az M3-as autópályán halálra gázoltak.
Mint arról beszámoltunk, a lány egy közeli parkolóban összeveszett a barátjával, majd kiszállt a kocsiból, és gyalog indult el a sztrádán az autók mellett. Alig néhány perc múlva gázolták el.
Az autó sofőrje megállás nélkül elmenekült a helyszínről. A 20 éves gyömrői férfit otthonában fogták el a rendőrök.
Nekem a lányom a legjobb barátom is volt. Benne volt a kapcsolatunkban, hogy elmegyünk együtt egy koncertre bulizni. Kata igazi temperamentumos lány volt, magas hőfokon élte az életét. Imádott élni, nevetni
– mondta könnyek között a gyászoló édesanya a Blikknek.
A koncert után elbúcsúztak egymástól, Katáért jött a barátja, az édesanya pedig beült egy taxiba. Boldogan feküdt le aludni, másnap tudta meg a borzalmas hírt. Azt még nem tudja felfogni, milyen lesz az élete a lánya nélkül.
Amit viszont már most tudok, hogy megbocsátok a lányom gázolójának, nem haragszom arra a fiatalemberre, egyszerűen rosszkor volt rossz helyen. Úgy gondolom, ő ugyanúgy megszenvedi majd a történteket, ahogy mi, akik elveszítettük Katát.
A gázoló nagymamája szerint az unokája sokkot kapott, ezért hajtott el segítségnyújtás nélkül. A fiatalember a végzetes baleset után hazament, és senkinek sem szólt a tragédiáról.
A balesetről a Tankcsapda is megemlékezett a közösségi oldalán. Jól ismerték a lányt, nagy rajongójuk volt.
A Bors azt írja, Katát a zenekar gitárosa, Sidlovics Gábor hívta meg a koncertre, és ő volt az is, aki megtalálta. A zenész sokkot kapott, de a mentők kiérkezéséig szorította a lány kezét.