Aktuális

Négy megállóval meghosszabbíthatják a 3-as metró vonalát

A tervek szerint Újpest helyett Káposztásmegyeren lesz az új végállomás, ahol intermodális csomópontot is létesítenek.

Négy új megállóval bővülhet a főváros legforgalmasabb metróvonala – írja a Blikk. Még november elején hirdették ki, hogy a 3-as metró meghosszabbítására kiírt pályázatot a budapesti Főmterv Zrt. és a kecskeméti Vitaköti Kft. nyerte. A tervek szerint a jelenleg Kőbánya-Kispesttől Újpest-Központig tartó vonalat négy új állomással fogják meghosszabbítani északi irányban, így a metró egészen Káposztásmegyerig jár majd. Az új végállomás a Megyeri út és a Külső Szilágyi út találkozásánál lesz.

Fotó: MTI Fotó / Máthé Zoltán

A beruházás nyomán 4,9 kilométernyi új metróvágányt építhetnek, és egy új járműtelepet, illetve egy P+R parkolót is felhúzhatnak majd. Az érintett szakaszon villamospálya-korrekciót szeretnének végrehajtani, és Káposztásmegyeren egy intermodális csomópontot is létesítenének.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top