Állapot? Betegség? Torzulás? Vagy csak a sokat emlegetett másság? Ne, kérem, ne legyintsenek, és ne forduljanak el indulattal azzal a gondolattal, hogy ugyan, kit érdekelnek ők!
A női hang egyszerre furcsán andalító és nyugtalanító, ahogy felkonferálja az állami tévé Ez itt a kérdés… című műsorának legutóbbi, melegügyi adását. Fenyegetően megnyomja egy kicsit a torzulás szót, hogy megelőlegezze: az igazságot (mármint a közszolgálatit) ezen a szemantikai síkon érdemes keresni, ha az ember a nem-heteroszexuálisokról beszél, gondolkodik, néz műsort. A másság szónak is van némi mellékíze, nem is gúny, inkább olyan, hogy egy megvető „hah!”-ot várnánk utána, szerencsére ettől megkímél a műsor felkonf-írója és a szigorú hangú néni. Az azért kiderül, hogy még az MTVA szerint is nagyon unják a melegtémát a saját nézőik, így aztán előre könyörögni kell nekik, hogy ne kapcsoljanak el, ez most nem olyan lesz.
Ja, a műsor egyébként arról szól, hogy a meleglobbi sugalmazása ellenére a homoszexualitás igenis „gyógyítható”, ráadásul igény az vóna rá, tehát gyógyulnának ők, ha nem titkolnák el előlük, hogy ez létezik, és a „népharagtól” való félelmükben nem félnének praxist nyitni az erre szakosodott orvosok és pszichológusok. (Azt egyébként nem állítják, hogy a homoszexualitás betegség, csak azt, hogy gyógyítható. Világos minden, ugye?) Itt lehet megnézni, illetve a 444.hu közölt részletes leiratot és kritikát, ha valakinek nincs ideje, kedve, gyomra.
A műsorban egyébként egyetlen meleg (hívjuk most az egyszerűség kedvéért így az LMBTQ-embert), exmeleg vagy éppen átnevelésben részesülő meleg ember sem szólal meg, hovatovább a műsor karéjban ülő szakértői és riporterei is teljes egyetértésben adják egymás alá a lovat, miért is tennék másképp, kár lenne összezavarni a nézőket holmi egyrésztmásrésztezéssel.
Fotó: Neményi Márton
Annak ellenére, hogy a negyvennégy perccel – fogalmazzunk nagyon-nagyon diplomatikusan – inkább baj van, mint nincs, én is erre kérem most az olvasót: ne legyintsenek, és ne forduljanak el azzal a gondolattal, hogy
nnna, megint egy cikk a melegekről!
Még úgy se, hogy amikor megláttam a műsort (amint a Facebookon terjedt épp kétségbeesett, szomorú és dühös megjegyzések társaságában a vállaltan meleg ismerőseim közt), én is pontosan ezt gondoltam:
nnna, szuper, most megint írhatok egy cikket a homofóbiáról!
Nem mintha úgy érezném, hogy tisztáztunk és megbeszéltünk mindent a témában, sőt úgy tűnik, minél több mindent tisztáztunk (a köztévével ellentétben mi érintettek és szakértők segítségével), annál nagyobb a sötétség, például az ilyen adások miatt. Mi a szerény eszközeinkkel teszünk egy-két lépést és talán segítünk pár olvasónak, hogy egy kicsit megbékéljen magával és másokkal – hogy aztán a propagandagépezet mindezt visszacsinálja kamatostul, kiszolgálva a kollektív frusztrációt, amelynek könnyű célpontjai azok, akiket senki sem hallgat meg (a köztévé biztosan nem, még akkor sem, amikor róluk szakért).
Már dühös sem vagyok, abba belefárad az ember, inkább csak szomorú, ahogy nézem, hogy kisebbségről kisebbségre haladva hergelik az egyébként legfeljebb papíron létező Normális Többséget, és úgy tesznek, mintha konkrét, kézzel fogható társadalmi igény lenne rá, hogy a melegeknek felhívják a figyelmüket arra, hogy ha ennyire rossz szemmel nézik őket (vagy ők saját magukat), akkor, izé, egyszerűen be is fejezhetnék végre a melegséget, nem? Az aluljáróban élő hajléktalanok is hogy befejezték már a hajléktalankodást, csak némi törvénymódosításra és egy jól koordinált razziasorozatra volt szükség!
Fotó: Neményi Márton
Szóval lement ez a műsor, sajnos a köztévén, nem egy eldugott, összeesküvés-elméletes, alufóliasisakos Youtube-csatornán (ahová kívánkozna), így nekünk hazafias kötelességünk megszólalni és bármilyen kínkeserves is, végigmenni az összes bornírt hazugságon és féligazságon. Hazafias, minden irónia nélkül: nekünk ugyanis nagyon fontos ez az ország és a benne élő emberek, így például az is, hogy minél kevesebben gondolják azt, hogy a homoszexualitás gyógyítandó állapot. Összegyűjtöttük a Facebookról a műsorról szóló jellemző kommenteket és érveket – közülük többet a műsort megvédeni igyekvő propagandaújságíróktól –, haladjunk hát ezek mentén!
Csinált erről egy műsort a köztévé, és akkor mi van? Miért ne lehetne erről beszélni?!
A műsort védők visszatérő érve, hogy ha valaki beleköt a téma feldolgozásába, azzal azt állítja, hogy nem szabad erről beszélni, tehát végső soron ő akarja megmondani, miről szólhat és nem szólhat a közbeszéd. Erről azonban szó sincs, pontosabban ingoványos talaj ez, de
senki sem mondta és épelméjű ember nem is gondolja, hogy nem szabad beszélni arról, mitől lesz valaki meleg, és ha az lesz, vajon lehet-e ezen változtatni, esetleg visszacsinálni, már ha van hova vissza.
Ezek fontos és egyébként tök érdekes tudományos (!) kérdések. A baj az, ahogy előveszik, tálalják és megválaszolják őket: ideológiai és érzelmi alapon, tényeknek hazudott, meg nem alapozott állításokkal. A baj ott kezdődik, hogy az érintettek kihagyásával, teljesen egyoldalúan tárgyalja a kérdést két propagandista és egy katolikus pap. És ott folytatódik, hogy a világ, amit a műsor lefest, az ő zárt, félhomályos és összeesküvés-elméletekkel átszőtt világuk, aminek a mai (magyar) LMBTQ-emberek által megélt hétköznapokhoz sok köze nincs. Ez a világ a következőképp néz ki az Ez itt a kérdés… szerint.
Magyarországon visszafogott, normális, keresztény értékrendű emberek milliói élnek teljes nyugalomban, vagyis élnének, ha hagynák őket. Van azonban egy zajos, balhés, magamutogató kisebbség, akiket évente egyszer lehet látni a Pride-on lila tangában Bibliát nyalni. Ők szeretnék elhitetni normálisékkal, hogy ez teljesen rendben van, ezt mindenkinek el kell fogadni, melegnek lenni pedig természetes. A háttérben pedig saját meghasadt tudatától megnyomorítva, ferde hajlamait szégyellve és azoktól legszívesebben szabadulva él egy szép csendben szenvedő homoszexuális réteg, aki utálja ezt az egészet, a jogvédőket, az egyenlősítőket és főleg a Pride-lobbit, mert miközben a „fősodratú véleményt” nyomatják az elfogadásról és a toleranciáról, elhallgattatják azokat a komoly tudósokat és orvosokat, akik segíteni tudnának rajtuk azzal, hogy visszaváltoztatják őket heteróvá.
Hosszú lenne belemenni, mennyi baj van ezzel a kényelmes elmélettel, amely megragadja ugyan a lakosság (saját tapasztalatok híján főleg a média gerjesztette) frusztrációit a melegekkel kapcsolatban, azt azonban egyáltalán nem, ahogy a melegek megélik a saját melegségüket, kezdve azzal, hogy ha jót akarnak maguknak, úgy élik le az életüket, hogy egyszer sem fogják meg egymás kezét az utcán. (Ezt nem én találtam ki, ők maguk mondják.)
Szóval dehogynem lehet erről beszélni. És ezek után kellene is.
Jó, az azért tény, hogy ha nem a liberális véleményt mondom, rögtön homofóbnak bélyegeznek. Lassan kötelező lesz melegnek lenni, esküszöm.
Függetlenül a kommentdobozokban és a Facebookon dúló nácizástól és libsizéstől, van itt valami, amit egyszer és mindenkorra tisztáznunk kell. Ne feledd, tőlünk hallottad először! Szóval:
Heteroszexuális vagy? Akkor tudj róla, hogy senki nem akarja ezt elvenni tőled. Nem vonják kétségbe, nem akarnak ezen változtatni, és nem írnak elő semmit. Bárkivel összejöhetsz, bárkivel szexelhetsz, bárkinek megfoghatod a kezét az utcán, bárkit megcsókolhatsz. Nagyon jó dolgod van, és ez így is marad. Biztonságban vagy.
Szóval légyszi, ne bánts másokat, sem egyenként, sem csoportban, akik nem bántottak téged!
És mi van, ha tényleg vannak melegek, akik inkább heterók lennének?
Szintén teljesen jogos kérdés. Az a baj, hogy ez a műsorból nem derül ki. Ők ugyanis egyet sem találtak, pedig biztos eszükbe jutott, hogy milyen jó lenne, ha egy érintett igazolná az elméletet. Ám legfeljebb „vannak ilyenek, talán sokkal többen, mint gondolnánk” típusú, kutatómunka nélküli, kényelmes nagyotmondásokat kapunk. Szóval nagyon úgy tűnik, hogy nem a melegségével hadilábon álló, létező vagy nem létező csoport kedvéért készült ez a gyakorlati tanácsokat egyébként sem tartalmazó műsor, hanem azoknak, akik nagyon szeretnének hinni abban, hogy melegnek lenni még a melegek számára is utálatos dolog.
Fotó: Neményi Márton
A műsorban bemutatnak egy szervezetet, amely kifejezetten a segítséget kérő emberek „heterósítására” szakosodott, ám az ideológiai alapvetésen túl nem derül ki, mennyi idő alatt, milyen módszerekkel és sikerességi rátával működnek ezek a „kezelések”. Az biztos, hogy sok szakértő foglalkozik a szexuális identitás megváltoztatásával, ám tőlük legfeljebb annyit tudunk meg, hogy „sikeresebbek a különböző nemű szülőkkel felnövő gyerekek” (arról nincs szó, hogy az azonos nemű szülőkkel felnövők sikeresebbek-e, mint az állami intézményrendszerből kikerülők), meg hogy „a heteroszexuális érzések stabilabbak (???), mint a nem heteroszexuálisok”.
Még egyszer: nem azzal van a baj, hogy szó van erről. Az egyoldalú tájékoztatás már baj, de csak a kisebbik. A nagyobbik az, hogy a műsor minden mondatából árad, hogy a készítők szerint a melegek jobban tennék, ha nemcsak a nyilvánosság előtt, de egyébként sem engednének bűnös hajlamaiknak.
És akkor mi van, ha én azt gondolom, hogy a homoszexualitás torzulás? Ez az én véleményem és kész!
Az, hogy a homoszexualitás betegség, nem vélemény, hanem egy tényként előadott hamis állítás. (Azért hamis, mert az orvostudomány mai állása szerint a homoszexualitás egyszerűen nem betegség és kész.) Akkor is az, ha hozzáteszed, hogy ez csak a te véleményed. Ez pont olyan, mintha azt mondanád, hogy véleményed szerint a Föld lapos, majd azt várnád, hogy ezt mindenki tiszteletben tartsa csak azért, mert hozzátetted, hogy ez csak vélemény. „Én betiltanám a Pride-ot” – ez egy vélemény. Lehet vele vitázni, de azt senki nem tilthatja meg neked, hogy így gondold. „Én viszolygok a melegektől” – ez is egy vélemény. Pontosabban állapot (torzulás? betegség?), homofóbiának hívják, és a melegséggel ellentétben lehet és érdemes is rajta változtatni, és még orvosi kezelés és átnevelő tábor sem kell hozzá! De ha úgy döntesz, így éled le az életed, szíved joga, senki nem fogja elvenni tőled.
